Newcastle United 1-4 Manchester United

A Manchester United hátrányból felállt és magabiztosan, jól focizva nyert a Newcastle otthonában.


Ole Gunnar Solskjaer meglepő dolgokkal rukkolt elő a mérkőzést megelőzően. Ezek minden bizonnyal sok szurkolónak nem tetszettek, hiszen vannak, akik nem értik, van de Beek miért nem kezd még, míg sokan azt nem látják szívesen, hogy Maguire és Lindelöf a kezdőcsapatban szerepel. Sőt, vannak olyanok, akik már De Geát is lecserélték volna Hendersonra. Pedig úgy tűnt, ez a kezdőcsapat nem lehet rossz, főleg annak tükrében, hogy kikerült Pogba, így végre a középpályán két olyan játékos szerepelt - és minden bizonnyal ezért sem szerepelt a meccs elejétől Donny - akik stabilitást tudnak hozni.

 

Jó hír, hogy az új igazolás Telles a padra került, Cavani azonban karantén miatt nem állhatott Solskjaer rendelkezésére.

 

Hihetetlen! Szerencséje sincs a csapatnak. Már a második percben vezetést szerzett a hazai alakulat. Shelvey gurított szélre, a beadásba Shaw lépett bele, lábáról saját kapujába pattant a labda, 1-0 a Szarkáknak.

 

A gól után visszaállt a Newcastle, a manchesteriek pedig próbálták feltörni a védelmet, elöl sokat változtatták helyüket a játékosok.

 

A 14. perc hozta meg az első komolyabb helyzetet a vendégek részéről. James tálalt Rashford elé, aki 16 méterről lőtt, de egy védő blokkolni tudott szögletre.

 

Két perccel később Rashford szerzett labdát a középpályán, elrobogott a bal oldalon, befelé tört, majd lőtt, de kapu mellé bombázott.

 

A 19. percben Fernandes és Mata szép összjátéka után a portugál 15 méterről kilőtte a hosszú felsőt, ám sokáig nem örülhettünk, mert kiderült, hogy Juan lesen állt, így maradt a hazai vezetés.

 

A 22. perc végén Shaw adott nagyszerű átadást Matának, aki kapura lőtt, Darlow-nak kellett védenie. A szögletet Mata tekerte kapu elé, Maguire kiválóan érkezett és a hosszúba bólintott, 1-1!

 

Érett már a gól, a United nagy fölényben focizott és stabilan állt a lábán a gárda, hisz a félidő feléig csupán egy próbálkozása volt a hazaiaknak.

 

Rashford próbálkozott ismét, de Darlow biztosan fogta a lövést. Harminc perc játék után a manchesteriek már közel 10 lövésnél jártak, miközben ekkor született meg a hazaiak lövése; Saint-Maximin átlövését De Gea védte, ám utána nekiesett a kapufának, amiért ápolni kellett Davidet, de szerencsére tudta folytatni a mérkőzést.

 

A 36. percben ígéretes támadást vezetett a csapat, James tört előre, kitette szélre, Wan-Bissaka beadása lecsúszott, így lett veszélyes, Darlow azonban szögletre tolta a labdát. Mata ívelte be a sarokrúgást, nagy kavarodás után Rashford lőtt, Lascelles a gólvonalról mentett. Sajnos a csatár lábára rátartottak, ami miatt ápolni kellett, de egyelőre tudta folytatni az összecsapást.

 

Két perccel a félidő vége előtt Shaw rontott előre, elment 3 ember mellett, remekül játszott Rashford elé, aki azonnal lőtt, Darlow-nak nagyot kellett hárítania, maradt az 1-1.

 

McTominay labdaszerzése után James loholt a labdával, lövését azonban fogta a hazai kapus. A walesi szélső ezen a meccsen elég aktívan focizott, sokkal jobban, mint az utóbbi időben.

 

A félidő 1-1-es döntetlennel zárult. A Man United sokkal többet tett támadásban, mint a Szarkák, fölényben játszott és sokat próbálkozott.

 

A második játékrész első nagy helyzete a Szarkák előtt adódott, Saint-Maximin beadását Wilson tette kapura 5 méterről, De Gea elképesztően nagyot mentett.

 

Fred is próbált betalálni, de Fernandes passza után kapu mellé tüzelt.

 

Kontrázott a United, Rashford kapott labdát, elesett a tizenhatoson belül, de a játék tovább ment. Később azonban a VAR segítségével büntetőt ítélt Pawson játékvezető. A végrehajtó Fernandes volt, de Darlow kivédte a büntetőt.

 

Az 59. percben Mata szöglete szállt be, Maguire bólintott, ám Shelvey a gólvonalról menteni tudott.

 

Két perccel később szép labdajáratás végén Wan-Bissaka lövését fogta Darlow, ki sem jött róla, pedig Mata már lecsapott volna.

 

A 68. percben, miután hatalmas felhőszakadás áztatta a gyepet, Shelvey próbált meg távolról gólt szerezni, De Geának nagyot kellett védenie.

 

Közben már beállt Pogba és van de Beek is, hátha sikerül még veszélyesebbé válni.

 

Fernandes a kihagyott büntetője után teljesen szétesett, elképesztően sok labdát elszórt, rossz döntéseket hozott. Pogba beállása jót tett a támadásoknak, de a portugál gyenge teljesítménye nagyon rontotta a manchesteri gólszerzési esélyt.

 

És ahogy lenni szokott, akiben van az a bizonyos plusz, az a játékos elég, ha egyszer villan. Csodaszép kontrát vezetett a United, van de Beek játszott Matához, aki Rashfordot indította, az angol megiramodott, majd Fernandest ugratta ki, aki a hosszú felsőbe tekert 6 méterről, 2-1 a manchesterieknek!

 

Sőt, a 90. percben jött az újabb gól. Wan-Bissaka kényszerítőzött Rashforddal, remek helyzetbe került és nem is hibázott, a léc alá bombázott, 3-1 a Unitednek!

 

Az öt perc hosszabbítás leteltével szinte már mindenki azt várta, hogy a játékvezető lefújja a találkozót, ám Fernandes úgy gondolta, indítja Rashfordot, aki nagyszerű labdát kapott, remekül vette át, majd a kapus mellett a hálóba gurított, beállítva a végeredményt, ami 4-1 lett a vendégeknek.

 

A United összeszedetten, stabilan játszott az egész mérkőzés alatt és megérdemelten szerezte meg a három pontot.

 

Premier League, 5. forduló
Newcastle United 1-4 Manchester United
Sports Direct Arena

 

Vezette: Craig Pawson

 

Newcastle: Darlow - Krafth, Lascelles, Fernandez, Lewis - Hendrick(Almirón 88.), Shelvey, Hayden(Schar 49.), Saint-Maximin - Joelinton(Fraser 73.), Wilson
Nem használt cserék: Gillespie, Carroll, Manquillo, Murphy

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - McTominay, Fred(Pogba 69.) - Mata(Matic 92.), Fernandes, James(van de Beek 76.) - Rashford
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Ighalo, Telles

 

Gólszerző: Shaw 2' (öngól) illetve Maguire 23', Fernandes 86', Wan-Bissaka 90', Rashford 95'

 

Sárga lap: James


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!