Beharangozó: Manchester United - Chelsea

Következzen szombaton a Premier League 6. fordulója, aminek rangadója a késő délutáni Manchester United - Chelsea mérkőzés lesz.


Aktív időszak köszöntött be a bajnokságban és a nemzetközi kupákban érintett csapatok számára, hiszen heti két mérkőzést játszanak a csapatok. Elnézve a múlt hétvégi és a kedd esti találkozókat, mi szurkolók ezt egyáltalán nem bánjuk. Nem szeretnénk semmit sem elkiabálni, de a legutóbbi két mérkőzésen biztató dolgokat láthattunk a srácoktól. A PSG legyőzése pedig remek bemelegítés volt a Kékek elleni találkozó előtt. Frank Lampard nem lehetett elégedett csapata teljesítményével a Bajnokok Ligájában hiszen hazai pályán csupán egy 0-0-s döntetlenre futotta a Sevilla ellen. Az angol menedzser nyáron nagybevásárlást tartott - jegyezzük meg, hogy nem is rossz igazolások voltak - de valahogy még döcög a szekér a Chelsea háza táján. Bár így is még a United előtt foglalnak helyet a tabellán. A United azonban egy győzelemmel előzheti a Kékeket még úgy is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak Solskjaer fiai.

 

Sérültek terén Lampard csak Gilmour játékát kénytelen nélkülözni, míg Ole nem számíthat sérülés miatt Bailly és Lingard játékára, ahogy Martial sem fog pályára lépni eltiltása miatt. Greenwood és Maguire kisebb sérülést szedett össze, ami miatt a kedd esti mérkőzést kihagyták, de állapotuktól függően lehet, hogy bevethetők lesznek szombatra.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Bailly, Lingard, Martial, Greenwood, Maguire

 

Chelsea: Gilmour

 

 

Érdekességek:

 

A Kékek legutóbbi 9 idegenbeli bajnokiján legalább 2 gól született.

 

A Chelsea csapata legutóbbi 3 idegenbeli bajnokiján 3 gól lőtt meccsenként.

 

A két csapat legutóbbi 5 találkozóján legalább 2 gól született.

 

A Kékek legutóbbi 6 idegenbeli találkozójukon legalább 2 gólt kaptak.

 

 

A csapatok egymás elleni statisztikája:

 

Örökmérleg: 187 mérkőzés - 78 United győzelem, 55 döntetlen, 54 Chelsea siker - gólarány 296/226 a United javára

 

Premier League: 56 mérkőzés - 17 United siker, 21 döntetlen, 18 Chelsea győzelem - gólarány 72/71 a United javára

 

 

A csapatok formája a bajnokság kezdete óta:

 

United: V, Gy, V, Gy

 

Chelsea: Gy, V, D, Gy, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokija egymás ellen:

 

Chelsea - United 0-2 (2020.02.17.)

 

United - Chelsea 4-0 (2019.08.11.)

 

United - Chelsea 1-1 (2019. 04.28.)

 

Chelsea - United 2-2 (2018.10.20.)

 

United - Chelsea 2-1 (2018.02.25.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 3 gól, Rashford 2 gól, Maguire 1 gól, Van de Beek 1 gól, Wan-Bissaka 1 gól

 

Chelsea: Jorginho 3 gól, Werner 2 gól, Zouma 2 gól, Abraham 1 gól, Chilwell 1 gól, Havertz 1 gól, Hudson-Odoi 1 gól, James 1 gól, Mount 1 gól

 

 

Premier League, 6. forduló

Manchester United - Chelsea

Old Trafford, 2020.10.24. 18:30

 

A mérkőzés játékvezetője: Martin Atkinson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Shaw - Lindelöf - Tuanzebe - Telles - Wan-Bissaka - McTominay - Pogba - Fernandes - Van de Beek - Cavani

 

Chelsea: Mendy - Chilwell - Zouma - Silva - James - Kanté - Jorginho - Pulisic - Havertz - Mount - Werner

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-1

 

A mérkőzést a Spíler 1 és a Fanatics TV élőben közvetíti!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!