Manchester United 5-0 RB Leipzig

A második félidőben bedarálta ellenfelét a United és magabiztosan szerezte meg újabb 3 pontját a BL-ben.


Ole Gunnar Solskjaer maradt a 4 védős rendszernél, a védősor elé pedig a Matic-Fred párost tette úgy, hogy közben van de Beek is a pályára került, tehát mindenképp fölényt akart elérni a középpályán.

 

Megpróbálta meglepni ellenfelét a lipcsei csapat, azonnal letámadással próbálkoztak, de a United játékosait nem tudták zavarba hozni.

 

A 6. perc hozta meg az első lehetőséget, Fred lövését tolta szögletre Gulácsi. Nem volt könnyű dolga, a középpályás takarásból lőtt, ráadásul meg is pattant a labda.

 

A 10. percben a vendégek térfelén szerzett labdát a United, Martial robogott kapu felé, középre gurított, de végül mentett a védelem.

 

Nagy csata folyt a tizenhatosok között, egészen a 21. percig a kapuk nem álltak össztűz alatt, ekkor azonban Pogba kiugratása találta meg Greenwoodot, aki leszakadt védőjétől és a hosszúba gurított, 1-0 a Vörös Ördögöknek.

 

A 24. percben először kellett dolgoznia De Geának; Nkunku kapott labdát Forsbergtől, a támadó azonnal lőtt, a spanyol kapus a léc fölé tolta a próbálkozást.

 

A félidő utolsó harmadában nagy mezőnyfölényben játszott a lipcsei gárda, a United szinte saját térfeléről sem tudott kijönni, ám De Gea kapuja továbbra sem került veszélybe.

 

Kevés helyzetet hozott az első 45 perc, leginkább a mezőnyben járt a labda. A vendégek sokkal többet birtokolták a labdát, de nagyon nem tudták feltörni a hazai védelmet.

 

Öt perc telt el a szünet óta, amikor manchesteri támadás futott, Martial középre gurított, Konate kezéhez pattant a labda, de a játékvezető nem adott büntetőt. Egy perccel később Greenwood minden dühét beleadva bombázott, de Gulácsi kiütötte a játékszert.

 

A 61. percben Martial balról indult a tizenhatosra, van de Beekhez passzolt, aki elesett, de ezúttal sem kapott büntetőt a csapat.

 

Konate veszélyes fejesénél kellett védeni De Geának. Nem volt könnyű dolga a kapusnak, mert ritkán kellett megdolgoznia a pénzéért, ám amikor kellett, nagyszerűen tette a dolgát.

 

Remek helyről lőhetett szabadrúgást a hazai alakulat, miután a csereként beállt Rashfordot felvágták. A szintén csere Fernandes lágyan löbbölt a sorfal mögé, Martial centikkel maradt le a labdáról, ami Gulácsiról végül visszapattant a mezőnybe.

 

Bruno beállásával sokkal jobbá vált a manchesteriek támadójátéka, a Solskjaer-csapat sokkal több időt tudott ellenfele térfelén tölteni, meg is lett az eredménye; a portugál zseniálisan indította Rashfordot, aki Gulácsira vezette a labdát és a kapus mellett el is lőtte. Azonban az asszisztens lest ítélt, de szerencsére a VAR szobában másképp látták, a gól érvényes, 2-0 a manchesterieknek.

 

A 78. percben Fred szerzett labdát, Rashford kapta meg, könnyedén csapta be Upamecanot, majd kíméletlenül a kapuba lőtt, 3-0!

 

Fred adott remek labdát Martialnak, akit Sabitzer gáncsolt, a United büntetőt kapott. Martial állt a labda mögé és a 86. percben betalált, 4-0!

 

Cavani is betalált, de sajnos lesen állt, maradt a 4-0.

 

Négy perc ráadást mutatott a játékvezető, ami újabb gólt hozott. Rashford megszerezte mesterhármasát, hihetetlen, csereként beállva hármat vágott a támadó.

 

Az első játékrész után nem sokan gondolták, hogy kiütés lesz ebből, de végül az lett, a United kíméletlenül kihasználta helyzeteit és magabiztosan nyert.

 

 

Bajnokok Ligája, H-csoport
Manchester United 5-0 RB Leipzig
Old Trafford

 

Vezette: Matej Jug (Slo)

 

United: De Gea - Wan-Bissaka(Tuanzebe 81.), Lindelöf, Maguire, Shaw - Matic(McTominay 63.), Fred - Greenwood(Rashford 63.), Pogba(Cavani 81.), van de Beek(Fernandes 68.) - Martial
Nem használt cserék: Henderson, Mata, Fosu-Mensah, Ighalo, Williams, James, Mengi

 

RB: Gulácsi - Henrichs(Sabitzer 63.), Konate, Upamecano, Halstenberg - Kampl(Kluivert 76.) - Nkunku(Sorloth 65.), Olmo, Forsberg, Angelino - Poulsen
Nem használt cserék: Martinez, Tschauner, Adams, Orban, Borkowski, Hee-Chan, Wosz, Samardzic, Martel

 

Gólszerző: Greenwood 21', Rashford 75', 78', 92', Martial 87'

 

Sárga lap: Matic illetve Henrichs, Kluivert, Sabitzer


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!