Tartalékok: Liverpool 2-2 Manchester United
A Liverpool tartalék csapata 2-2-es döntetlent játszott a Manchester United ellen, néhány, a felnõtt csapat keretéhez tartozó játékos segítségével.
Nicky Ajose is szerepet kapott a tartalékoknál, miután rövid idõre hazatért Burybõl, és ha Ajose ott van, gól is van. A fiatal csatár meg is szerezte a vezetést a Vörös Ördögöknek, ám Jonjo Shelvey és Joe Cole megfordították a mérkõzést. Warren Joyce csapata azonban mégis gyûjtött egy pontot, miután Obertan a 87. percben egyenlíteni tudott. Emellett is sok pozitívumot ki lehet emelni a meccsen, például Matty James visszatérését is.
A United keményen megszorongatta ellenfelét, habár a játékosok tisztában voltak vele, hogy a bajnoki cím már a kezükben van. Nicky Ajose végig remekül játszott, és a 18. perc elõtt már kétszer is megszerezhette volna a vezetést a Unitednek, ám csak ekkor tört meg a jég. Davide Petrucci adta a szélre a labdát Vermijl-nek, aki szépen cselezte ki a védõjét, majd remekül tálalt Ajose elé, aki hibátlanul fejezte be az akciót.
Az egész mérkõzésen remekül játszó Jonjo Shelveynek sikerült kiegyenlítenie a 32. percben, mikor Joe Cole legurított szabadrúgását vágta hatalmas erõvel a kapuba a mozdulatlanul maradt Amos mellett.
A következõ veszélyes helyzet Joshua King elõtt adódott, aki remekül futott el a védõktõl, és bár Wilson visszahúzta õt, még ígyis sikerült elpasszolnia a labdát a késõbb bravúrral mentõ Chamberlain kapus mellett.
Oliver Gill és Scott Wootton remek védekezésének köszönhetõen úgy tûnt, hogy a mérkõzés döntetlennel fog végzõdni, de végül mégis a liverpooliak kerültek közelebb a gyõzelemhez.

A 84. percben Joe Cole tüzelt a kapura, és a Saric hátáról lepattanó labdát Ben Amosnak esélye sem volt kivédeni. Ekkor úgy tûnt, hogy a Vörösök otthon tartják mind 3 pontot, ám még volt 6 perc a meccsbõl.
A 87. percben remek helyzetbõl kapott szabadrúgást a United. Oliver Norwood remekül rúgta el a labdát, amely a kapufát eltalálva Obetan elé pattant, aki nem hibázta el a lehetõséget.
United: Amos; Vermijl, Wootton, Gill, Brady; James (Blackett 46), Norwood, Petrucci; King (Ekangamene 80), Obertan, Ajose (Morrison 60).
Nem használt csere: Devlin,
Videó a United góljairól:
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |