Játékosértékelés: Manchester United 4-1 Basaksehir

Lássuk az Istanbul Basaksehir elleni hazai Bajnokok Ligája mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Nem igazán értjük, hogy miért őt kellett a kezdőbe nevezni Hendersonnal szemben. Voltak kisebb és nagyobb védései is, viszont a bekapott szabadrúgásgólnál hatalmasat hibázott. Láthatóan arra készült, hogy jobblábas játékos lövi, de nem így történt, így hiába a légtorna, nem tudta megőrizni kapuját a bekapott góltól. 6

 

 

Aaron Wan-Bissaka: Ezúttal sem brillírozott a támadásokhoz való fellépésekben, ám kivételesen erre nem is volt szükség, a csapat támadóalakzata olyan gyors támadásokat vezetett. Sajnos nincsen megfelelő alternatívája a keretben, így pedig elkerülhetetlenek az olyan sérülések, mint amiért ideje korán le kellett cserélni. 6

 

Victor Lindelöf: Egyelőre nem tudni pontosan, hogy csak elővigyázatosságból, vagy problémája felerősödése miatt, de a szünetről már nem jött ki a második félidőre. Addig sallangmentesen, jól tette a dolgát, de mi már a kezdőcsapatba se neveztük volna tudván az előéletét. 6

 

Harry Maguire: A szezon eleji mélységeket követően láthatóan kezd újra magához térni, ezt pedig javuló teljesítményekkel hozza a tudtunkra. Azt mondjuk továbbra se értjük, hogy a kiváló fejjátékáról elhíresült védő miért felejtette el ezt a skilljét Manchesterbe igazolása óta, de védekezésben szilárdan állt a lábán. 7

 

Alex Telles: Sokkal jobban ki tudott bontakozni ezúttal, mint a hétvégi bajnokin. Az ő szöglete vezetett az első manchesteri gólhoz, de sok támadáshoz lépett fel, kellően agresszív volt és mindig törekedett arra, hogy megjátszható legyen. 7

 

Fred: Továbbra is kihagyhatatlannak tűnik a csapatból, amennyiben a védősor előtt két hátravontabb középpályással állunk fel. Rengeteget van játékban, intelligens megoldásai vannak, még a leállások előtti formájánál is jobb az, amit mostanság láthatunk tőle. 7

 

Donny van de Beek: Nagyon jól mozgott a Fred melletti, hátravontabb szerepkörében. Passzai, labdái nagy százalékban találták meg a társakat, emellett pedig szokás szerint nagyon hajtott és megküzdött minden egyes labdáért. Egyelőre nem tudjuk, hogy a Premier League-ben mire lenne képes, de jó lenne már kipróbálni! 7

 

Bruno Fernandes: Védhetetlen lövésével kipókhálózta már az első percekben a török kaput. Ezután szerzett még egy szemfüles gólt, majd önzetlenül átadta a tizenegyest az azt kiharcoló Rashfordnak. Láthatóan nagyon élvezte a játékot, lobogott benne a tűz az első félidőben, majd a szünet után korán lecserélték a következő meccsekre előre gondolva. 9

 

 

Marcus Rashford: Hihetetlen intenzitással és sebességgel játszott már az első percektől kezdve. Hivatalosan a jobb szélen kezdett, de bejátszotta szinte az egész pályát. Volt egy meg nem adott gólja, de kiharcolt egy tizenegyest is, amit maga értékesített. Ő is korán elhagyta a pályát, ami okos döntés a jövőre nézve. 8

 

Anthony Martial: Amíg voltak társai a támadásépítésekben, addig brillírozott a bal szélen. Utána nagyon eltűnt és szinte már kedvetlenné vált. 7

 

Edinson Cavani: Reméljük nem csak a gyengébb szintű ellenfélnek szólt a fickándozása, mindenesetre nagyon okos döntés volt végig a pályán hagyni ezen a mérkőzésen. Okos, fineszes megoldásai élményszámba mentek, ráadásul hasznosak és egyben kellően váratlanok is voltak. Nagyon kellene a személyében egy gólerős igazi csatár a csapatba. 8

 

 

 

Cserék:

 

Axel Tuanzebe (Lindelöf helyére a 46. percben): Megint nem tudott megbirkózni Demba Ba-val, akiről pár perc alatt sikerült megint besárgulnia, így a PSG ellen nem számíthat rá Solskjaer. 6

 

Daniel James (Rashford helyére az 59. percben): Szinte észrevehetetlen volt a pályán, egészen az utolsó pillanatos, önbizalomnövelő góljáig. 6

 

Mason Greenwood (Fernandes helyére az 59. percben): Több nagy lehetősége volt, de mindig rossz döntést hozott. Viszont egy gólpasszt jegyzett. 6

 

Brandon Williams (Wan-Bissaka helyére az 59. percben): Emberemlékezet óta nem láttuk a pályán, de nem eredeti posztján kapott helyet, így voltak bizonytalanságai. 5

 

Nemanja Matic (Martial helyére a 82. percben): Szégyenszemre be kellett küldeni, nehogy a csapat összeomoljon és leadja a nagy előnyét, ő pedig tapasztalatával segített ezt megakadályozni.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Bruno Fernandes

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!