McTominay: Nyernünk kell

Scott McTominay szerint jövő héten kedden a csapatnak úgy kell elutaznia Lipcsébe, hogy megnyerik a mérkőzést.


A Vörös Ördögöknek a Paris Saint-Germain ellen elszenvedett 3-1-es vereség ellenére is csupán 1 pont szükséges ahhoz, hogy a legjobb 16 csapat közé jussanak a Bajnokok Ligájában.

 

McTominay viszont úgy gondolja, hogy nagyon kockázatos lenne a döntetlenre játszani a találkozón, hiszen a PSG, a Leipzig és a United is 9 ponttal áll a csoportban az utolsó kör előtt. A skót játékos szerint meg kell nyerniük a mérkőzést Németországban is, ahogy tették azt az Old Traffordon is a Leipzig ellen (5-0), ami egyébként az elmúlt időszak egyik legjobb teljesítménye volt a csapattól.

 

"Számunkra az egyenletben már nem szerepel (a PSG-vel szemben) az otthon elért jobb eredmény" - mondta az MUTV-nek adott interjújában a United 39-es számú játékosa. "A következő mérkőzést meg kell nyernünk, nem mehetünk úgy oda, hogy egy pontot próbálunk megszerezni. Úgy kell hozzáállnunk, hogy megnyerjük a találkozót és ezért mindent meg is fogunk tenni."

 

 

A skót játékos úgy gondolja, hogy maguk mögött kell hagyni ezt a vereséget, de mindenképp tanulni kell a Thomas Tuchel csapatával lejátszott mérkőzésen történtekből és nem szabad előnyt adni az ellenfeleknek, ahogy ezt tették tegnap este, vagy akár a bajnokságban is az elmúlt időszakban. Amit pozitívan értékelt az a csapat reakciója Neymar első gólja után.

 

"Korábban is megtörtént már velünk ilyen" - folytatta a 23 éves középpályás. "Nem vagyunk elkeseredve, ha esetleg hamar gólt kapunk, de ezen mindenképp javítanunk kell. Néha jól sikerül a kezdés, néha pedig nem, de változtatnunk kell ezen, mert ez így nem elég jó."

 

"Sikerült zseniálisan válaszolnunk a bekapott találatra és helyzeteket is kialakítottunk. Nehéz ezt most lenyelni. Próbálunk a pozitív dolgokra koncentrálni, mert kemény mérkőzés vár ránk a jövő héten."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!