Diallo megkapta olasz útlevelét Unitedbe igazolása előtt
A Sky Italia értesülései szerint az Atalanta szélsője, Amad Diallo megkapta az olasz útlevelét a Manchester Unitedbe történő 37.2 millió font összértékű átigazolását megelőzően.
A Unitednél optimisták, hogy az olasz állampolgárságot megkapó támadó az Egyesült Királyságban is munkavállalási engedélyt kaphat és így Manchesterbe utazhat a következő hónapban.
A Vörös Ördögök még októberben, az átigazolási időszak utolsó napján jelentették be hivatalosan, hogy Diallo szinte biztosra vett Parmaba igazolásának kútba esését követően megállapodtak klubjával a 18 éves játékos megszerzéséről.
Ole Gunnar Solskjaer azt követően döntött a szélső megszerzéséről, hogy hosszú, Jadon Sancho megszerzéséért folytatott harcukban kudarcot vallottak a Borussia Dortmund ellenében.

Diallo 2015-ben került az Atalanta akadémiájára és tavaly októberben, az Udinese 7-1-es legyőzésekor debütálhatott a felnőtt csapatukban.
Az ifjú tehetség a kispadról beállva tudott eredményes lenni azon a mérkőzésen, ezzel pedig ő lett a Serie A első játékosa, aki 2002-ben születve szerzett gólt.
Diallo eddig négy mérkőzésen léphetett pályára felnőtt szinten az olasz első osztályban, míg az előző szezonban 24 mérkőzésen 7 gólt és 11 asszisztot jegyzett klubja ifjúsági együttesében.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Premier League 23. fordulóEmirates Stadium
2026-01-25 17:30
Premier League 22. forduló
Old Trafford
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 22 | 40 | 14 | +26 | 50 |
| 2 | Manchester City | 22 | 45 | 21 | +24 | 43 |
| 3 | Aston Villa | 21 | 33 | 24 | +9 | 43 |
| 4 | Liverpool | 22 | 33 | 29 | +4 | 36 |
| 5 | Manchester United | 22 | 38 | 32 | +6 | 35 |
| 6 | Chelsea | 22 | 36 | 24 | +12 | 34 |
| 7 | Brentford | 22 | 35 | 30 | +5 | 33 |
| 8 | Newcastle | 22 | 32 | 27 | +5 | 33 |
| 9 | Sunderland | 22 | 23 | 23 | 0 | 33 |
| 10 | Fulham | 22 | 30 | 31 | -1 | 31 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 21 | 31 | 28 | +3 | 29 |
| 12 | Everton | 21 | 23 | 25 | -2 | 29 |
| 13 | Crystal Palace | 22 | 23 | 25 | -2 | 28 |
| 14 | Tottenham | 22 | 31 | 29 | +2 | 27 |
| 15 | Bournemouth | 21 | 34 | 40 | -6 | 26 |
| 16 | Leeds United | 22 | 30 | 37 | -7 | 25 |
| 17 | Nottingham Forest | 22 | 21 | 34 | -13 | 22 |
| 18 | West Ham | 22 | 24 | 44 | -20 | 17 |
| 19 | Burnley | 22 | 23 | 42 | -19 | 14 |
| 20 | Wolves | 22 | 15 | 41 | -26 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Arsenal - Manchester United
Premier League, 23. forduló