Ferguson a játékosokat és a közönséget dicsérte
Sir Alex Ferguson nem gyõzte dicsérni csapata fantasztikus teljesítményét.
A Vörös Ördögök azonnal extázisba hozták az Old Trafford közönségét Hernandez vezetõ góljával, majd a csapatkapitány, Nemanja Vidic is betalált. Frank Lampard szépítõ gólja idegõrlõvé tette ugyan a mérkõzés végét, mivel a United játékosok számos lehetõséget elhibáztak a gyõzelem bebiztosítása helyett, azonban végül sikerült otthon tartaniuk a 3 pontot.
„Mindig ezt csináljuk, pengeélen táncolunk! Pedig szerezhettünk volna akár 6 gólt is a második félidõben” – kezdte Sir Alex.
„Rengeteg helyzetünk volt, nehéz meccsre számítottunk, és az is volt. Véleményem szerint nagyszerûek voltunk a fantasztikus kezdésünk után. Petr Cech bemutatott 2 nagyszerû védést, de az egész csapatuk jól védekezett és megakadályoztak minket a gólszerzésben. Érthetõ módon ettõl kissé idegessé váltunk, de a közönség átsegített minket ezen.”

„Folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, Rooney akár hatot is lõhetett volna. Bízom a játékosaimban, mert megérdemlik, és most már csak egyetlen pontra van szükségünk.”
A menedzser tehát meg van gyõzõdve arról, hogy csapata meg fogja szerezni azt a szükséges pontot.
„A szurkolóink elképesztõek voltak az utolsó 10-15 percben, amikor a legnagyobb szükségünk volt rájuk” – jelentette ki a mester.
„Egyszerûen csodálatosak voltak!”
„Az elmúlt 18 évben mindig az Arsenal és a Chelsea voltak a legfõbb kihívóink, az utóbbi években inkább csak a Chelsea, de idén az Arsenal is nagyszerûen szerepelt, komoly veszélyt jelentettek.”
„Ismerem a játékosaimat, meg fogják szerezni azt a pontot. Nincs kétségem efelõl.”
„Megnyerni 19. alkalommal is a bajnokságot leírhatatlan érzés, az ország legsikeresebb csapatává váltunk ezzel.”
A Bajnokok Ligájának megnyerése szintén ott motoszkál a Fõnök fejében, egy duplázás a legjelentõsebb európai kupa és a bajnokság megnyerésével újabb emlékezetes évet jelentene.
„A következõ néhány hétben a Barcelona ellen kell készülnünk, de most még az a legfontosabb, hogy a Blackburn ellen megszerezzük a bajnokság megnyeréséhez szükséges pontot.”
„A Blackburn és a Blackpool is a kiesés ellen küzd, szóval 100%-ban oda kell figyelnünk erre a 2 kiváló csapatra. Nem szívesen látnám kiesni a szomszédainkat, de nekünk tennünk kell a dolgunkat, ha megszerezzük azt a pontot, akkor nagyon elégedett leszek majd.”
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |