Beharangozó: Manchester United - Aston Villa

Az Új Év első napján este kerül megrendezésre a Premier League 17. fordulójában a Manchester United - Aston Villa találkozó.


Ole Gunnar Solskjaer csapata a 2020-as év utolsó mérkőzésén egy nehezen kiharcolt, de megérdemelt győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat hazai pályán és reményeink szerint a fiúk 2021-ben ott fogják folytatni, ahol az előző évben abbahagyták. Az már biztos, hogy ez a helyszínt illetően megvalósul, hiszen a 2020-as év utolsó mérkőzését hazai pályán játszották a Vörös Ördögök és szintén otthon kezdik meg a 2021-es évet is. Reméljük, hogy győzelemmel sikerül köszönteni az új esztendőt.

 

Az Aston Villa legutolsó bajnokiján egy 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea csapatával és így az 5. helyről várja a január 1-én megrendezésre kerülő mérkőzést a jelenleg 2. helyen tanyázó Vörös Ördögök ellen. A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredményét nézve mindkét gárda 3 győzelmet és 2 döntetlent tud felmutatni. A bajnoki szezonban eddig a United 15, a Villa 14 mérkőzést játszott. Összesítve a két csapat ezeken a találkozókon 167 alkalommal (85 MU és 82 AV) lőtt kapura és ezekből 59 alkalommal (31 MU és 28 AV) találtak be az ellenfelek hálójába.

 

Ami érdekesebb statisztika, hogy a Villa 8, míg a United csak 4 olyan bajnokit tud felmutatni a szezonban, amelyen nem kapott gólt. Jó lenne 1-én este ezt a számot tovább növelni.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones (térdsérülés), Rojo (vádlisérülés), Cavani (eltiltás)

 

Villa: Trezeguet (combsérülés), Wesley (térdsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

Hivatalos tétmérkőzésen minden sorozatot figyelembe véve a United 16 találkozó óta veretlen az Aston Villa csapatával szemben. 12 győzelem és 4 döntetlen a Vörös Ördögök mérlege ezeken a mérkőzéseken. Zsinórban pedig a 8. hazai mérkőzésén maradhat veretlen a United az Oroszlánok ellen.

 

A Manchester United legutóbbi 43 mérkőzéséből csak egyet veszített el a Villa ellen, a többi találkozón veretlen a Premier League-ben az Aston Villa ellen (31 győzelem, 11 döntetlen). A 2009 decemberében elszenvedett 1-0-s vereség óta 15 bajnoki találkozón maradtak veretlenek a Vörös Ördögök az Oroszlánokkal szemben.

 

Az előző idényben a Villa amikor az Old Traffordon játszott bajnokit, 2-2-es döntetlent tudott elérni. 1995/96 és 1996/97-ben tudtak legutóbb két egymást követő szezonban az Álmok Színházában döntetlent játszani bajnokin. Akkor mindkét bajnoki 0-0-val zárult.

 

Solskjaer csapata a 2020-as év első bajnokiját 0-2-re elveszítette az Arsenal ellen. Utoljára 1978-ban és 1979-ben veszítették el a Vörös Ördögök egymást követő két évben is az első bajnoki találkozójukat.

 

Az Aston Villa 2020-ban megnyerte az év első bajnokiját a Burnley ellen 2-1-re. Két egymást követő évben az Oroszlánok utoljára 2008-ban és 2009-ben tudták megnyerni az adott évben első bajnokijukat.

 

A Vörös Ördögök több mérkőzést nyertek meg Új Év napján, mint az angol labdarúgó bajnokság történetének bármelyik másik csapata (35 győzelem), még azok közül a csapatok közül is a legjobb a United győzelmi mutatója, akik január 1-én már legalább 10 mérkőzést játszottak történetük során.

 

Az Oroszlánok 2001. január 1. óta nem veszítettek bajnokit Új Év napján. Akkor a Chelsea verte meg őket 1-0-ra. Azóta 6 győzelem és 4 döntetlen a Villa eredménye.

 

Ebben a szezonban az Aston Villa 14 mérkőzésen 26 pontot tudott gyűjteni. Ez 11 ponttal több, mint amennyit 15 találkozó után az előző szezonban szerzett a csapat.

 

A Manchester United 29 Premier League mérkőzéséből csupán 3 találkozón szenvedett vereséget, mióta Bruno Fernandes debütált a csapatban 2020 februárjában. Ezen a 29 találkozón a 3 vereség mellett 18 győzelem és 8 döntetlen a United mérlege. A legutóbbi 9 PL találkozóján pedig veretlen a csapat 7 győzelem és 2 döntetlen eredménnyel.

 

Fernandes februári debütálása óta a 29 bajnokin 32 gólban vállalt szerepet. A portugál 18 gólt és 14 gólpasszt jegyez. Legutóbb a Wolves ellen asszisztált Rashford góljánál. Bruno így a bajnokság történetében az a játékos, aki a leghamarabb elérte a 14 asszisztot.

 

El Ghazi legutóbbi 3 PL mérkőzésén gólt szerzett az Aston Villa csapatában. A klub egymást követő 4 bajnokiján Christian Benteke tudott mindegyiken gólt szerezni 2013 áprilisában.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 188 mérkőzés - 99 United győzelem, 40 döntetlen, 49 Villa siker - gólarány 347/243 a United javára

 

Premier League: 50 mérkőzés - 35 United győzelem, 12 döntetlen, 3 Villa siker - gólarány 90/29 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: D, GY, GY, D, GY

 

Villa: GY, D, GY, GY, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye:

 

Villa - United 0-3 (2020.07.09.)

 

United - Villa 2-2 (2019.12.01.)

 

United - Villa 1-0 (2016.04.16.)

 

Villa - United 0-1 (2015.08.14.)

 

United - Villa 3-1 (2015.04.04.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 10 gól, Rashford 7 gól, Cavani 3 gól, McTominay 2 gól

 

Villa: Watkins 6 gól, El Ghazi 5 gól, Grealish 5 gól, Barkley 2 gól, Mings 2 gól, Ngoyo 2 gól, Traoré 2 gól

 

 

Premier League, 17. forduló

Manchester United - Aston Villa

Old Trafford, 2021.01.01. 21:00

 

A találkozó játékvezetője: Michael Oliver

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Shaw - Maguire - Bailly - Wan-Bissaka - McTominay - Fred - Rashford - Fernandes - Mata - Martial

 

Villa: Martinez - Targett - Mings - Hause - Cash - McGinn - Luiz - Grealish - Barkley - Ghazi - Watkins

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.

 

Minden olvasónak sikeres, boldog új évet kíván a ManUtdFanatics.hu szerkesztősége!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!