Manchester United 1-0 Watford

A Vörös Ördögök Scott McTominay korai találatával legyőzték a Watfordot és továbbjutottak az FA-kupában.


Ole Gunnar Solskjaer komoly rotálást hajtott végre erre a találkozóra, azonban így is remekül rajtolt a csapat. James lövését még hárította a vendégek kapusa, azonban egy szöglet után McTominay - aki ezúttal csapatkapitányként játszott - fejese a hálóban kötött ki, ezzel szerzett vezetést a United az 5. percben.

 

Bár az első 15 perc végén a Watfordnak volt egy próbálkozása, amit a védelem végül kivágott a kapu előteréből, a meccs első 20 perce leginkább James próbálkozásairól szólt, azonban a szélsőnek állítania kellett a lábán, mert körbelőtte a kaput.

 

Egy újabb sarokrúgás után Bailly fejese suhant el a kapu előtt, nem sok kellett a második gólhoz. Még 20 perc sem telt el a találkozóból és a Unitednek már 9 próbálkozása volt, ami elég beszédes.

 

Fél órányi játékot követően a Watford feléledt és több lehetősége is akadt a hazai kapu előtt, azonban nem sikerült kiegyenlíteniük a Darazsaknak.

 

Kicsit aludtak a Vörös Ördögök, akik a 40. perc környékén ébredtek. Előbb Telles lövését fogta a kapus, majd egy remek támadás végén Mata került helyzetbe, ám a vendégek hálóőre ekkor is védeni tudott.

 

Sajnos nem ért jól véget a félidő. Egy ívelésnél Henderson határozottan ment a labdára, elgázolt két játékost is, egyikük Bailly volt, akit ápolni kellett. Az elefántcsontparti nem is tudta folytatni a találkozót, így a szünet előtt cserélnie kellett Solskjaernak. Maguire állt be a védő helyett. Vajon ezúttal mennyit kell kihagynia Bailly-nak?

 

A második játékrészt is a United kezdte jobban, de a Darazsak is próbálták a manchesteriek kapuját veszélyeztetni. 60 percnyi játékot követően mindkét csapatnak 14-14 próbálkozása volt, pedig volt olyan része az összecsapásnak, amikor ezen a téren is komoly fölényben volt a United.

 

Kissé leült a mérkőzés, a menedzserek cserével próbáltak változtatni, a hazaiak szerették volna lezárni az összecsapást, a vendégek pedig szerettek volna egyenlíteni. A 72. percben erre jó esélyük volt, de Sema szabadrúgása elkerülte a kaput.

 

Az utolsó 10 perc elején Rashford ment el két védő mellett könnyedén, de annyira látványosan a hosszú alsót nézte ki magának, hogy azt a kapus leolvasta és hárított.

 

Bár a Watford kétszer még eljutott a manchesteri tizenhatosig, kapura nem jelentett veszélyt, a United pedig már nem nagyon erőltette a támadásokat.

 

Szép lassan letelt a rendes játékidő, 4 perc ráadás következett. A 92. perc végén kiváló helyről végezhetett el szabadrúgást Mata, ám a spanyol nem talált kaput.

 

A vendégek is kaptak még egy pontrúgást, amit azonban elherdáltak.

 

A United győzelme nem igazán forgott veszélyben, bár a hazai csapat talán hamarabb is lezárhatta volna az összecsapást.

 


FA-kupa, 3.forduló
Manchester United 1-0 Watford
Old Trafford

 

Vezette: A. Madley

 

United: Henderson - Williams, Tuanzebe, Bailly(Maguire 45.), Telles - McTominay, van de Beek - James(Rashford 68.), Mata, Lingard(Matic 79.) - Greenwood(Martial 68.)
Nem használt cserék: De Gea, Fred, Fernandes, Ighalo, Wan-Bissaka

 

Watford: Bachmann - Navarro, Sierralta, Troost-Ekong(Wilmot 76.), Masina(Ngakia 58.) - Zinckermagel(Hungbo 76.), Chalobah(Philips 84.), Hughes, Sarr(Sema 58.) - Pedro, Gray
Nem használt cserék: Foster, Barrett, Dalby, Crichlow

 

Gólszerző: McTominay 5'

 

Sárga lap: Tuanzebe, Telles illetve Sarr


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!