Valencia újra régi fényében ragyog
A Manchester United szélsõje, Antonio Valencia elárulta, úgy érzi majdnem visszanyerte régi formáját, azt követõen, hogy ebben a szezonban több, mint öt hónapot hagyott ki sérülés miatt.
Az ecuadori válogatott bokája kificamodott, és csúnyán el is tört, amikor még szeptemberben a Rangers elleni hazai Bajnokok Ligája mérkõzésen egy összecsapást követõen rosszul fogott talajt.
Az elmúlt két hónapban azonban Valencia újra játékra jelentkezhetett a Manchester Unitedben, és bár sokakban felmerült a félelem, hogy nem ugyanolyan játékosként tér vissza, mára visszanyerte régi önmagát, és elégedett saját teljesítményével.
Hosszú sérülése segített az egykori Wigan Athletic-játékosnak, hogy újra fellobbanjon benne a játék iránt érzett szenvedélye, és mostanra jobban élvezi még az edzéseket, mint elõtte bármikor.

"Elõször azt gondoltam, hogy a gyorsaságomból idõlegesen veszíteni fogok, de beszéltem a fizikoterapeutával, aki biztosított róla, hogy teljesen fel fogok épülni, ami nagy önbizalmat adott számomra" - kezdte Valencia a The Sun-nak adott interjúban.
"Amikor sérült voltam, csak otthonról ülve nézhettem a meccseket, és azon gondolkodhattam, 'Ha én lettem volna hasonló helyzetben, miként cselekdtem volna'. Korábban a leghosszabb idõ, ameddig nem játszhattam, három hónap volt, most pedig több mint öt hónapig voltam harcképtelen, szóval kemény idõszakon mentem keresztül."
"De mostanra már majdnem 100%-osan visszatértem, és boldog vagyok, hogy ilyen nagy mérkõzéseken kaphatok szerepet. Az, hogy együtt edzhetek a többiekkel, és a szezon ilyen izgalmas idõszakában juthatok játéklehetõséghez - olyan dolgok, amiknél nehéz lenne számomra jobbat mutatni."
"Futball az egész életem, és valószínûleg nem becsültem eléggé a sérülésem elõtt, vagy azidõ alatt, amíg sérült voltam. Mostanra minden edzés és mérkõzés élvezettel tölt el."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |