FA-kupa: Megarangadó a folytatásban
Kiderült a Manchester United számára, hogy milyen ellenfél vár rájuk a világ legrégebbi kupasorozatában a 4., illetve egy esetleges ottani siker esetén az 5. fordulóban.
A United azt követően biztosította részvételét a hétfő esti sorsoláson, hogy a hétvégén 1-0-ra legyőzték hazai környezetben a másodosztályú Watfordot, most pedig kiderült számukra, hogy a folytatásban nem mást, mint az ősi rivális Liverpoolt láthatják vendégül az Old Traffordon a negyedik fordulóban.
Az idei kiírás eddigi egyértelműen legnagyobb rangadójának számító mérkőzésre majd a január 23-24-i hétvégén kerül sor, de pontos napot és kezdési időpontot majd később határoznak meg rá.
Mivel a most futó idényben nincsenek újrajátszások az FA-kupában, így a párharcok döntetlenre végződött rendes játékidő után 30 perces hosszabbítás, illetve amennyiben szükséges, úgy büntetőpárbaj után dőlnek el.
Természetesen a két csapat nagyon is jól ismeri egymást és éppen vasárnap csapnak majd össze a bajnokságban.
Az FA-kupában 17 alkalommal játszott a United a Liverpoollal, amelyek közül kilencet nyert meg - köztük az 1977-es és az 1996-os finálét, illetve az 1999-es 2-1-es győzelmet - négyszer játszott döntetlent, négyszer pedig vereséget szenvedett. A sorozat ugyanezen szakaszában legutóbb 2012-ben találkoztak a felek.

Amennyiben a Vörös Ördögök felülmúlják a Mersey-partiakat, úgy újra hazai pályán fogadhatják majd a Stockport County, a West Ham vagy a Doncaster Rovers együttesét a februári 5. fordulóban.
Az összecsapásra a február 8-i hétvégén, az Everton és a West Brom elleni bajnokik között fog majd sor kerülni manchesteri továbbjutás esetén..
A ligán kívül Stockport éppen hétfőn este vív meg a West Hammel a 4. fordulóért, a United pedig korábban még soha nem játszott tétmérkőzést a Greater Manchester megyei alakulattal.
Ugyanez a helyzet a Doncasterrel, viszont a West Ham és menedzserük, David Moyes jól ismert a manchesteriek számára.
NEGYEDIK FORDULÓ SORSOLÁSA:
Cheltenham v Manchester City
Bournemouth v Crawley
Swansea v Nottingham Forest
UNITED v Liverpool
Southampton/Shrewsbury v Arsenal
Barnsley v Norwich
Chorley v Wolves
Millwall v Bristol City
Brighton v Blackpool
Wycombe v Tottenham
Fulham v Burnley
Sheffield United v Plymouth
Chelsea v Luton
Stockport/West Ham v Doncaster
Brentford v Leicester
Everton v Sheffield Wednesday
ÖTÖDIK FORDULÓ SORSOLÁSA:
Fulham/Burnley v Bournemouth/Crawley
UNITED/Liverpool v Stockport/West Ham/Doncaster
Sheffield United/Plymouth v Millwall/Bristol City
Chorley/Wolves v Southampton/Shrewsbury/Arsenal
Barnsley/Norwich v Chelsea/Luton
Everton/Sheffield Wednesday v Wycome/Tottenham
Swansea/Nottingham Forest v Cheltenham/Manchester City
Brentford/Leicester v Brighton/Blackpool
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |