Manchester United 1-2 Sheffield United
Bár egyenlíteni tudtak a Vörös Ördögök a találkozó során, egy szerencsétlen gólt kapva kikaptak hazai környezetben. Hihetetlen, egyesek mennyire gyenge meccset produkáltak.
Kicsit tartalékosan érkezett a Sheffield az Old Traffordra, Ole Gunnar Solskjaer pedig úgy is nagyon erős csapatot állított fel, hogy előző meccshez képest hat helyen is változtatott.
Ahogy az várható volt, a vendégek elsősorban a védekezést tartották fontosnak, ennek is volt köszönhető, hogy az első helyzetre több mint 10 percet kellett várni. Ekkor Wan-Bissaka okosan gurított a tizenhatos vonalára Rashfordhoz, azonban a támadó kapu mellé lőtt.
A 17. percben Sharp kapott hatalmas labdát, lövését azonban De Gea bravúrral hárította. Ha be is ment volna a labda a kapuba, akkor sem lett volna gól, mert a csatár lesen volt.
A 23. percben első szögletét lőhette a Sheffield, remekül szállt be a labda, Bryan nagyon jól ugrott fel és fejelt a kapuba. 1-0 a Pengéknek. De Gea sajnos benne volt a gólban, nagyon gyengén jött ki a kapujából.
Négy perccel később Greenwood unta meg a többiek szerencsétlenkedését, távoli lövéssel dolgoztatta meg a kapust, aki hárított.
A félidő utolsó harmadában talán még nagyobb fölényben volt a csapat, mint előtte bármikor is, de nem jöttek a nagy helyzetek.
Fordulás után Greenwood előtt adódott az első lehetőség, de csúnyán eltörte a labdát, nem sikerült egyenlíteni.
Rashford lőhetett szabadrúgást, de Ramsdale magabiztosan védett. Egy perccel később Fernandes közelebbről végezhetett el pontrúgást, de a próbálkozás szögletre pattant. A sarokrúgásra Maguire kiválóan érkezett és gyönyörűen bólintott a kapuba, 1-1!
A 69. percben Pogba beadására a csereként beállt Cavani érkezett, de nem sikerült betalálnia.
Hihetetlen események zajlottak a hazai kapu előtt, a tizenhatoson belül nyugodtan passzolgatott a Sheffield, végül Burke lőtt kapura, Tuanzebén megpattant a játékszer, becsapva ezzel De Geát. Ismét a vendégek vezettek.
Telles távoli lövése csapódott lefelé, de végül a léc tetejéről pályán kívülre került a labda. Szöglet után Pogba fejelhetett, de sajnos célt tévesztett a középpályás.
Szenvedett a United elöl, Fernandes talán leggyengébb mérkőzését játszotta ma, de Martial és Rashford sem villogott.
Premier League, 20. forduló
Manchester United 1-2 Sheffield United
Old Trafford
Vezette: Peter Bankes
United: De Gea - Wan-Bissaka, Tuanzebe(van de Beek 82.), Maguire, Telles(Shaw 82.) - Matic, Pogba - Greenwood(Cavani 66.), Fernandes, Martial - Rashford
Nem használt cserék: Henderson, Lindelöf, Fred, McTominay, James, Mata
Sheffield: Ramsdale - Basham, Jagielka, Ampadu - Baldock, Lundstram, Norwood, Fleck, Bryan(Bogle 53.) - McGoldrick(Brewster 80.), Sharp(Burke 70.)
Nem használt cserék: Foderingham, Lowe, Mousset
Gólszerző: Maguire 64' illetve Bryan 23', Burke 74'
Sárga lap: Tuanzebe illetve Lundstram
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |