Manchester United 9-0 Southampton

Történelmi, 9-0-s győzelmet aratott a Manchester United a korán emberhátrányba kerülő Szentek ellen.


A Szentek elég tartalékosan érkeztek az Old Traffordra, míg a Unitednél ezúttal is a McTominay-Fred páros kezdett a középpályán, ami ebben a szezonban nagyon jól működött.

 

Nem jól indult a meccs a vendégek számára, hiszen a 2. percben a fiatal Jankewitz elképesztően ronda belépője McTominay ellen azonnal piros lapot ért. Szerencsére a skót folytatni tudta a találkozót.

 

Óriási fölényben játszottak a Vörös Ördögök, de az első 15 percben nem sikerült komoly helyzetet kialakítani, sőt egyszer még Ward-Prowse eljutott lövésig is, ám sok vizet nem zavart ez a próbálkozás.

 

A 18. percben a két szélső védő hozta össze a vezető gólt; Shaw nagyszerűen ívelt a kapu elé, Wan-Bissaka érkezett és közelről a kapuba lőtt, 1-0 a Unitednek.

 

Hét perccel később két gólra nőtt a hazaiak előnye; Shaw ebben a gólban is benne volt, remekül tálalt Greenwood elé, aki csodásan gurított középre Rashford elé, a csatár pedig nem hibázott, 2-0 a Unitednek!

 

A 27. percben nagyon jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Soton, miután Cavani és Djenepo ütközött össze. Ez Ward-Prowse-nak remek hely, egyértelmű volt, hogy a középpályás állt a labda mögé, nem is lőtte el rosszul, De Gea azonban léc fölé öklözte a játékszert.

 

Szép támadás végén Fernandes lőtt 18 méterről, McCarthy szögletre mentett.

 

A 33. percben egy szöglet után Shaw lőtt a jobb alsó felé, de a Szentek kapusa hárítani tudott.

 

Két perccel később Rashford a jobb oldalról ívelt a kapu elé, Fredet megelőzte Bednarek, de a védő rosszul ért a labdába, ami így róla került a hálóba. 3-0 a Unitednek!

 

Micsoda támadás volt a 38. percben?! Sajnos a végén Cavani nem ért jól a labdába, így csak szöglet lett a vége.

 

Egy perccel később már nem hibázott az uruguayi csatár. Shaw volt megint az előkészítő, aki gyönyörűen ívelt a kapu elé, Cavani fejesét nem érte el McCarthy, a labda a kapuban kötött ki.

 

A 42. percben Cavani ellen szabálytalankodtak a 16-oson belül - ezt gondoltuk néhány másodpercig, azonban a VAR után tizenegyes helyett szabadrúgást ítélt Dean. Sajnos ez az ítélet nem volt jó a hazaiak szempontjából, hiszen még lefújás pillanatában Greenwood a kapuba talált a támadás végén, a szabadrúgásból pedig nem született újabb találat.

 

Több gól már nem esett a félidőben, a United könnyedén játszott az egész 45 perc során, és várhatóan a fordulás után is ilyesmit láthatunk majd.

 

Ole Gunnar Solskjaer a szünetben kettőt cserélt, Shaw és Cavani pihenhetett, van de Beek és Martial folytatta. Ezek a cserék nem azt mutatták, hogy a 4-0 elég lenne a menedzsernek.

 

Öt perce passzolgatott a United, amikor Martial kényszerítőzött Fernandessel, a franciát azonban blokkolták, így csak szöglet lett a helyzetből.

 

Az 54. percben egy szabadrúgás után gólt szerzett a Soton, de végül a VAR után les miatt visszavonták a találatot, maradt a 4-0. Azért nem volt szép, hogy így végignézte a csapat, hogy az ellenfél 10 emberrel gólt szerez.

 

Fernandes lőtt gyors válaszként, de McCarthy biztosan fogta a próbálkozást. Kellett is neki, mert érkezett Martial.
 

Egészen a 69. percig kellett várni az újabb gólig, Martial villantott zseniálisan, Fernandes neve mellé gólpasszt írhattunk fel, 5-0.

 

Két perccel később Greenwood lövését védte bravúrral McCarthy, de szerencsétlenségére épp McTominay elé került a játékszer, a középpályás pedig könnyedén lőtt 20 méterről a kapuba, 6-0!

 

Adams óriási helyzetbe került, de csúnyán kapu fölé bombázott. Pedig ezt nem vették volna el tőle.

 

A 74. percben Fred indította Martialt, a csatár ellőtte a kapus mellett, de centiket tévedett. Maradt a 6-0.

 

Remek passzolgatás végén Martialhoz került a labda, Bednarek elsodorta, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Komoly VAR-ozás volt, végül a tizenegyes mellé egy piros lap is járt Bednareknek. Fernandes állt a labda mögé, magabiztosan lőtt a hálóba, 7-0!

 

Nem volt még vége, a 90. percben Wan-Bissaka beadását Martial 5 méterről vágta a hálóba, 8-0!

 

A végére még James is betalált, így a Manchester United 9-0-val nyert a kettős emberhátrányban játszó Southampton ellen.

 

 

Premier League, 22. forduló
Manchester United 9-0 Southampton
Old Trafford

 

Vezette: Mike Dean

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw(van de Beek 46.) - McTominay, Fred - Rashford(James 60.), Fernandes, Greenwood - Cavani(Martial 46.)
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Pogba, Matic, Telles, Williams

 

Soton: McCarthy - Ramsay, Bednarek, Stephens, Bertrand - Armstrong, Ward-Prowse, Jankewitz, Djenepo(Tchaptchet 78.) - Adams, Ings(Redmond 70.)
Nem használt cserék: Forster, Lewis, N'Lundulu, Ferry, Chauke, Finnigan

 

Gólszerző: Wan-Bissaka 18', Rashford 25', Bednarek 34' (öngól), Cavani 39', Martial 69', 90', McTominay 71', Fernandes 87' (11-es), James 93'

 

Sárga lap: Maguire, van de Beek illetve Ramsay, Stephens, Armstrong

 

Kiállítva: Jankewitz, Bednarek
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!