Manchester United 3-3 Everton

Kétszer is vezetett a United, de nem tudott nyerni, mert az utolsó pillanatban egyenlítettek a Stolverkosok. Bosszantó, mert ez a találkozó az első félidőben könnyebbnek tűnt.


Február 6-a szomorú nap a Manchester United történelmében a müncheni tragédia óta, de ez a mérkőzés alkalmat jelenthetett a Vörös Ördögök számára, hogy egy győzelemmel örömet szerezhessenek a drukkerek számára.

 

Az első 15 perc nagyon kevés izgalmat hozott, leginkább a sok eladott labda volt jellemző a találkozó ezen szakaszára, így egyik csapat sem tudott komoly támadásokat szervezni.

 

A 19. percben Greenwood remek beadása szállt a kapu elé, Cavani próbált csúsztatni, de Holgate szögletre mentett. A sarokrúgást Shaw ívelte be, Pogba 10 méterről fejelt, de a védelem tisztázott.

 

Három perccel később Greenwood csodás cselekkel jutott lehetőséghez, de lövése nagyon gyengére sikeredett.

 

A 24. percben megtört a jég; Rashford nagyszerűen tekert a kapu elé, Cavani 5 méterről fejelhetett, nem is hibázott. 1-0 a Unitednek. Michael Keane nem a legjobb helyezkedést mutatta ennél a helyzetnél.

 

A gól után nagy fölénybe került a hazai gárda, az történt a pályán, amit Solskjaer csapata akart.

 

Fernandes próbálta meglepni szabadrúgásból az Everton kapusát, de nem sikerült neki.

 

A 38. percben Pogba megsérült, nem tudta folytatni a találkozót, Fred állt be helyette.

 

Fred indította Rashfordot, az angol támadó egy csel után visszapasszolt a középpályáshoz, aki 16 méterről ellőtte a labdát, de nem talált kaput.

 

Micsoda gól az utolsó percben!!! Fernandes a 16-os előteréből gyönyörűen ívelt a hosszú felsőbe, a kapus kicsit kint állt, így tudta átemelni Olsent. 2-0!

 

A semmiből majdnem szépített az Everton. Calvert-Lewin lépett ki Wan-Bissaka és Lindelöf között, a védők le voltak maradva, de a csatár kapu mellé gurított, így a szünetre 2-0-s előnnyel mehetett a manchesteri csapat, mely teljesen megérdemelten vezetett, sokkal többet tett támadásban ellenfelénél.

 

A 47. percben a bal szélen Shaw és Fernandes passzolgatott, a bekk rohant előre, Cavanit játszotta meg, aki visszagurított Luke elé, lövését azonban kiütötte Olsen. Nagyon szép támadás volt.

 

Két perccel később szépített az Everton. Davies remek átadással indította Calvert-Lewint, aki középre próbálta lőni a labdát, De Gea hárított, de épp Doucoure elé ütötte a labdát, a középpályás közelről a kapuba passzolt. Ebben benne volt a kapus rendesen.

 

Bent maradt az öltözőben a United, az 52. percben egyenlítettek a vendégek. Balról érkező beadást Lindelöf csúsztatta át a hosszúra, Doucoure szedte össze a játékszert, látta, hogy Rodriguez üresen volt, meg is játszotta a támadót, aki kilőtte a bal alsót.

 

A 63. percben Cavani készítette le a labdát Rashfordnak, aki a rövid alsót nézte ki magának, de a kapus védett. Nagy helyzet volt, de sajnos kimaradt. Ami jó hír volt, hogy a hazaiak összeszedték magukat és ismét nagy fölényt tudtak kialakítani.

 

Megint vezetett a United! A 70. percben Shaw ellen szabálytalankodtak, a szabadrúgást a sértett végezte el, beadása zseniálisra sikeredett, McTominay-t találta meg, a skót gyönyörűen csúsztatott a kapuba, 3-2!

 

Nem sokkal később két szabadrúgást végezhettek el a Stolverkosok a manchesteri térfél jobb oldaláról, de egyikből sem lett komolyabb helyzet.

 

A másik kapu előtt Rashford cselezgetett, de ahelyett, hogy lövést vagy passzt választott volna, még több cselt akart, ám szerelték. Erről kellene leszoknia Marcusnak, sokszor többet cselez a kelleténél.

 

Egy szép támadás végén Fernandes lőhetett volna újabb gólt, de kapu fölé tüzelt.

 

A 78. percben Fred átadása után Rashford került helyzetbe, egy csellel tisztára játszotta magát, de ellőtte a labdát a kapu előtt. Kellett volna ez a gól, hogy nyugodtabb utolsó 10 perc elé nézhessünk.

 

Hatalmas területek nyíltak meg a hazaiak előtt, mert az Everton nagyon feltolta játékát, ezért kontrákat vezethettek Fernandesék. Egy ilyen végén Rashford ellen szabálytalankodtak, tökéletes helyről végezhette el a pontrúgást Fernandes, de sajnos kapu fölé tekerte a játékszert.

 

Labdavesztés saját térfélen, amiből jött az Everton, De Gea a rövidet zárta, Digne így nem is tudott gólt szerezni.

 

A 88. percben Maguire ellen szabálytalankodtak, legalábbis úgy tűnt, de Moss tovább intett, Richarlison került helyzetbe, de szerencsére kapu mellé lőtt.

 

Nagyon kellett volna egy gól még, mert ezek a hibák figyelmeztető jelek voltak.

 

Bizony, nagyon kellett volna az a gól, ugyanis a 96. percben egy szabadrúgás után Calvert-Lewin egyenlített. Hihetetlen. 4 perc hosszabbítás és a 96. percben lő gólt az Everton.

 

 

Premier League, 23. forduló
Manchester United 3-3 Everton
Old Trafford

 

Vezette: Jonathan Moss

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - McTominay, Pogba(Fred 40.) - Greenwood(Tuanzebe 93.), Fernandes, Rashford - Cavani
Nem használt cserék: Henderson, Williams, Telles, Matic, van de Beek, James, Martial

 

Everton: Olsen - Holgate, Keane, Godfrey, Digne - Doucoure(King 81.), Davies(Iwobi 76.), Gomes - Rodriguez(Sigurdsson 69.), Richarlison, Calvert-Lewin
Nem használt cserék: Virginia, Coleman, Delph, Bernard, Mina, Nkounkou

 

Gólszerző: Cavani 24', Fernandes 45', McTominay 70' illetve Doucoure 49', Rodriguez 52', Calvert-Lewin 96'

 

Sárga lap: Shaw, Tuanzebe illetve Keane


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!