Hivatalos: Semleges pályán kezdünk az Európa-ligában
Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a Manchester United idegenbeli Európa-liga legjobb 32 közötti Real Sociedad elleni mérkőzését Torinoban, az Allianz Arenaban rendezik majd meg.
Eredetileg úgy volt, hogy Ole Gunnar Solskjaer legénysége a spanyolországi San Sebastianba, a Real Arenaba utazik, hogy megmérkőzzön a baszk klubbal február 18-án, csütörtökön.
Mindazonáltal a közép-európai idő szerint 18:55-ös kezdési időpontú összecsapást egy új koronavírus variáns megjelenése okán a spanyol kormány Angliából érkező utasokra vonatkozó korlátozó rendelkezései miatt Olaszországban fogják megrendezni.
Az egy héttel később, február 25-én 21 órától az Old Traffordon rendezendő visszavágó helyszíne változatlan.
A La Real elleni mindkét mérkőzésre zárt kapuk mögött kerül majd sor.
Sorozatban ez lesz a harmadik alkalom, hogy a Vörös Ördögök semleges pályán szerepelnek az Európa-ligában.
Az előző szezon kieséses szakaszát a koronavírus megjelenése miatt Németországban, egy mérkőzéses párharcokkal fejezték be a csapatok, ahol a United előbb a legjobb nyolc között 1-0-al búcsúztatta az FC Copenhagen csapatát, majd az elődöntőben vereséget szenvedtek a későbbi győztes Sevillaval szemben - mindkét meccsre Kölnben került sor.
Ez lesz a manchesteriek második látogatása 2011 óta a a 36-szoros olasz bajnok Juventus otthonaként szolgáló Allianz Stadiumban.
A 2018/19-es Bajnok Ligája szezon csoportkörében a United 2-1-re le tudta győzni az Öreg Hölgyet, miután Cristiano Ronaldo vezetőgólját öt perc alatt fordították meg, köszönhetően Juan Mata szabadrúgásból elért találatának és Leonardo Bonucci öngóljának.
Az UEFA köszönetet mondott a Real Sociedadnak és a Manchester Unitednek szoros együttműködésükért a felmerült probléma megoldásában, illetve az Olasz Labdarúgó Szövetségnek és a Juventusnak a támogatásukért és hogy belementek a mérkőzés megrendezésébe.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló