Manchester United 0-0 West Ham United, h.u. 1-0

Hosszabbításban, Scott McTominay góljával legyőzte a West Hamet a Manchester United és bejutott az FA-kupa negyeddöntőjébe.


Felforgatta előző kezdőcsapatához képest a mai 11-et Ole Gunnar Solskjaer, többek között Matic, van de Beek, Telles is a meccs elejétől a pályán lehetett.

 

A hazai United kezdte jobban a találkozót, többet volt a manchesterieknél a labda és az első helyzetet is ők alakították ki. Martial fejesénél azonban a védelem a helyén volt és blokkolt.

 

Ugyanígy tett Greenwood lövésénél is a Kalapácsosok hátsó alakzata; jó lövést eresztett meg a fiatal támadó.

 

A 16. percben elvesztette egyik védőjét David Moyes, Ogbonna sérült meg, le is kellett cserélnie a skót menedzsernek.

 

Matic, Greenwood és Martial is megpróbálta bevenni a vendégek kapuját, de sajnos egyiküknek sem sikerült.

 

A 26. percben Telles szögletét Lindelöf fejelte nagyszerűen, de Fabianski nagyon nyújtózva mentett.

 

A hazai fölény semmit nem apadt, a labdabirtoklás az első 30 perc után 71 - 29 % volt a Vörös Ördögök javára.

 

A félidő utolsó harmadában kicsit kijött a szorításból a West Ham, még szögletig is eljutottak a londoniak, azonban semmi veszélyt nem jelentettek Henderson kapujára.

 

Nem indult jól a vendégek számára a második játékrész. Moyes kettőt cserélt, ám a 48. percben Yarmolenko nehezen tudott feltápászkodni a gyepről egy belépő után.

 

Hatalmas helyzete volt Rashfordnak az 53. percben. Greenwood beadása jutott el a hosszún érkező támadóig, aki azonban közelről Fabianskiba rúgta a labdát.

 

Végül csak le kellett cserélni Yarmolenkót is, így az utolsó 35 percre csak 1 változtatási lehetősége maradt Moyes-nak. Solskjaer egyelőre nem változtatott.

 

Ebben a félidőben nem igazán brillírozott a manchesteri alakulat, a West Ham nagyon jól állta a sarat, sőt, voltak olyan időszakok, amikor letanyázott ellenfele tizenhatosa előtt.

 

A 73. percben kettőt cserélt a norvég menedzser, bízva abban, hogy Fernandes többet tesz a támadásokhoz, mint tett van de Beek. A holland srác sajnos ezúttal sem tudta mozgatni a csapatot, keveset is volt nála a labda.

 

A portugál sem tudott maradandót alkotni, az egész támadójáték a nullára redukálódott, sőt a 92. percben egy szöglet után Dawson fejesét kellett mentenie Wan-Bissakának.

 

Hihetetlen, hogy ennyire sűrű naptár mellett képes volt a csapat ennyire langyosra venni a 90 percet és plusz 30 percet rátolni a meccsre. Nagyon nem kellett ez.

 

Solskjaer lecserélte két szélső védőjét a hosszabbításra, hátha Williams és Shaw több segítséget tud nyújtani a társaknak.

 

A ráadást a manchesteriek kezdték aktívabban és ellenfelük térfelén töltötték az első percek legjavát, de csak szögletig jutottak.

 

A 97. percben kontrázott a United; Martial játszott Fernandeshez, aki a felfutó Fredhez gurított, a brazil beadását Rashford tette le McTominay-nek, aki okosan lőtt a bal alsóba, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

A hazaiak a gól után a biztosra mentek, jól járatták a labdát és semmi rizikót nem vállaltak. A West Ham játékosain látszott a fáradtság, amikor náluk volt a labda, akkor sem nagyon futottak, így a támadásépítéseik rendkívül lassúra sikeredtek.

 

A 114. percben Johnson beadását Benrahma fejelte kapura, Henderson biztosan fogta a labdát, de végül les is volt, így ha a hálóban kötött volna ki a labda, akkor sem lett volna érvényes.

 

Az utolsó percekben nagyon visszaállt a United védekezni, a West Ham mindent megpróbált, amit erejétől bírt, a hazaiak pedig próbáltak kontrákat vezetni.

 

A meccs utolsó pillanataiban Martial kapott zseniális labdát Fredtől, de a francia csatár 11 méterről képtelen volt túljárni Fabianski eszén. Maradt az 1-0, amivel a Vörös Ördögök bejutottak a legjobb nyolc közé.

 

FA-kupa, nyolcaddöntő
Manchester United 0-0 West Ham United, hosszabbítás után 1-0
Old Trafford

 

Vezette: Paul Tierney

 

United: Henderson - Wan-Bissaka(Williams 91.), Lindelöf, Maguire, Telles(Shaw 91.) - Matic(McTominay 73.), Fred - Greenwood(Cavani 86.), van de Beek(Fernandes 73.), Rashford - Martial
Nem használt cserék: Grant, Tuanzebe, Diallo, James

 

West Ham: Fabianski - Coufal, Dawson, Ogbonna(Diop 16.(Fredericks 46.)), Cresswell - Noble, Rice - Bowen(Johnson 46.), Soucek, Fornals(Benrahma 88.) - Yarmolenko(Odubeko 54.(Lanzini 112.))
Nem használt cserék: Trott, Balbuena, Alves

 

Gólszerző: McTominay 97'

 

Sárga lap: -


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!