James: Újra önmagam vagyok

A Manchester United szélsője, Daniel James szerint az edzéseken végzett kemény munkája az elmúlt egy hét sikerességének titka.


A walesi játékos megőrizte helyét a kezdőcsapatban a Newcastle elleni találkozón, miután hét közben Torinóban is kezdett és gólt is szerzett a Real Sociedad elleni mérkőzésen. James a Szarkák ellen is folytatta remek szereplését és ismét betalált, amivel hozzájárult a Vörös Ördögök 3-1-es győzelméhez.

 

Az MUTV-nek és a BT Sportnak adott interjújában elmondta, hogy az edzéseken végzett kemény munka meghozta gyümölcsét, amit az bizonyít a legjobban, hogy az elmúlt héten két gólt is szerzett.

 

"Olyan keményen dolgoztam, amennyire csak bírtam és mindent megtettem, amit csak lehetett, amikor pályán voltam. Nagyszerű, hogy volt lehetőségem pályán lenni a legutóbbi két mérkőzésünkön és dolgozom tovább. Ha nem játszol annyit, amennyit szeretnél, az nem azt jelenti, hogy lazíthatsz, vagy, hogy arra gondolj, hogy minek dolgozzak, úgy sem fogok játszani. Ebben a helyzetben ott a lehetőség, hogy tanuljak, átgondoljam azt, amit a menedzser mond és keményen dolgozzak. A mester azt mondta, hogy hamarosan eljön az én időm, én pedig készen akartam állni."

 

 

"Azt hiszem voltak olyan pillanatok az elmúlt szezonban, amikor nem teljesítettem olyan jól, ahogy szerettem volna. Ebben a szezonban pedig erre akartam reflektálni. Amit csak tudtam megtettem, hogy bizonyítani tudjak a játékommal és dolgoztam és dolgoztam az edzéseken."

 

"Sajnos azt hiszem, hogy kicsit eltévedtem, nem úgy mentek a dolgok, mint amikor megérkeztem. Vissza kellett néznem a történteket és elemeznem magam. A megfelelő emberek vesznek körül, akikkel mindent át tudtam beszélni és mint mondtam keményen is dolgoztam az edzéseken, hogy megtaláljam újra önmagam. Most úgy gondolom, hogy ez sikerült is."

 

A góljáról a következőt mondta: "Volt az első félidőben is egy helyzet, amit nem sikerült úgy alakítani, hogy a csapat számára kedvező legyen, de tudtam, hogy jön a következő esély. Folyamatosan mentünk előre a széleken és egyszer csak ott volt ismét a terület előttem. Nemanja labdájába Bruno még beleért kicsit és elém került a játékszer, nekem pedig már csak az volt a dolgom, hogy belőjem és sikerült is."

 

A bajnokságban a korábbi döntetlenek miatt, illetve a versenytársakkal való lépéstartás miatt James elismerte, hogy nagy nyomás alatt voltak.

 

"Úgy gondolom, hogy csütörtökön jól teljesítettünk és ezt akartuk tenni vasárnap is" - mondta. "Nagy volt a nyomás, főleg, hogy az első félidőben még ki tudtak egyenlíteni, de a második félidőben összeszedtük magunkat és kihasználtuk a helyzeteinket."

 

"2-1-es állásnál még nagyon váltakozó volt a mérkőzés üteme és kockázatos lett volna arra koncentrálni, hogy őrizzük az egy gólos előnyt. De végül a Rashford elleni szabálytalanságot követően Bruno bebiztosította a végeredményt büntetőjével. Ettől kezdve csak a labdát kellett tartanunk és a kezünkben tartani a mérkőzést."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!