Beharangozó: Manchester United - Real Sociedad

4-0-s előnyből várja Ole Gunnar Solskjaer csapata az Európa-liga első kieséses fordulójának visszavágóját a Real Sociedad ellen.


Múlt hét csütörtökön a United megszakította nyeretlenségi sorozatát a spanyol csapatok ellen, miután 4-0-ra legyőzte idegenben a Real Sociedad gárdáját. A Vörös Ördögök ezzel 3 döntetlent és 6 vereséget követően tudtak ismét győzedelmeskedni spanyol ellenfél ellen nemzetközi porondon. Az elért magabiztos eredmény következtében a csapat rotálására is nagyobb lehetőség kínálkozik, ami jól jöhet a vasárnapi, Chelsea elleni rangadó előtt a bajnokságban.

 

Mindkét csapat vasárnap játszotta le hazája bajnokságában az aktuális találkozóját a csütörtöki mérkőzést követően. A Manchester United hazai pályán 3-1-re tudott nyerni a Newcastle ellen, míg a baszk csapat szintén otthon egy magabiztos 4-0-s sikert könyvelhetett el az Alaves ellen. Hiba volna lebecsülni a spanyolokat a nagy hátrány ellenére is, ámbár megfelelő koncentrációval az eredmény tartása is elegendő ellenük a United számára a továbbjutáshoz.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones, Pogba, Cavani, van de Beek, McTominay

 

Sociedad: Moya, Sangalli, Zaldua, Elustondo, Fernandez, Sola, Normand

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 9 hazai meccséből csak 1-et tudott megnyerni spanyol csapat ellen, ami mellett 4 döntetlen és 4 vereség az angol csapat mérlege. Azt az egy győzelmet egyébként pont a Real Sociedad ellen sikerült összehozni a 2013/14-es szezon során a Bajnokok Ligája csoportkörében. Érdekesség viszont, hogy bár azt a találkozót a Vörös Ördögök megnyerték, a gólt nem United játékos szerezte, hanem öngólból született.

 

A Real Sociedad továbbra is nyeretlen a Manchester Uniteddel szemben a nemzetközi porondon. A baszkok mérlege 2 vereség és 1 döntetlen.

 

A Manchester United legutóbbi 14 hazai Európa-liga mérkőzésén veretlen maradt, mióta 2011/12-ben kikaptak a Marcelo Bielsa által irányított Athletic Bilbaótól 3-2-re az Old Traffordon. Ezt követően 12 hazai győzelem és 2 hazai döntetlen következett.

 

A Sociedad csapatának ez lesz a harmadik kirándulása Angliába a nemzetközi porondon. Az első két alkalommal vereséget szenvedtek. Mint említettük már egyszer a Unitedtől kaptak ki 1-0-ra az Old Traffordon a 2013/14-es BL szezonban, illetve korábban még 1975/76-ban az UEFA-kupában 6-0-ra a Liverpooltól.

 

A Real Sociedad játékosa, David Silva korábban 8 alkalommal léphetett pályára a United ellen az Old Traffordon, amikor még az angol bajnokságban szerepelt. Ebből a 8 alkalomból csupán kétszer hagyta el vesztesen a pályát, emellett pedig 6 győzelmet jegyezhet. A 6 győzelem során 5 gólban vállat szerepet, 3-at saját maga szerzett és 2 gólpasszt is adott a Vörös Ördögök ellen. 2011-es angliai debütálása óta nincs másik olyan játékos az 5 európai top ligában, akik nála többször győztesen hagyták volna el az Álmok Színházát.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Bajnokok Ligája: 2 mérkőzés - 1 United győzelem, 1 döntetlen - gólarány 1-0 a United javára

 

Európa-liga: 1 mérkőzés - 1 United győzelem - gólarány 4-0 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

United: D, D/GY, D, GY, GY

 

Sociedad: D, GY, GY, V, GY

 

 

A két csapat egymás elleni mérkőzéseinek eredménye:

 

Sociedad - United 0-4 (2021.02.18.) - Európa-liga

Sociedad - United 0-0 (2013.11.05.) - Bajnokok Ligája

United - Sociedad 1-0 (2013.10.23.) - Bajnokok Ligája

 

 

A csapatok legjobb góllövői az Európa-ligában:

 

United: Fernandes 2 gól, James 1 gól, Rashford 1 gól

 

Sociedad: Jon 2 gól, Portu 1 gól, Monreal 1 gól, Willian Jose 1 gól

 

 

Európa-liga, kieséses szakasz

Manchester United - Real Sociedad (2. mérkőzés)

Old Trafford, 2021.02.25. 21:00

 

A találkozó játékvezetője: Lawrence Visser (BEL)

 

A belga játékvezető angol csapatnak ebben a szezonban a nemzetközi porondon csak egy alkalommal fújta a sípot. Az érintett találkozó a Leicester - AEK Athen mérkőzés volt az Európa-liga csoportkörében, amit a Rókák 2-0-ra megnyertek.

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Telles - Maguire - Bailly - Williams - Matic - Fred - James - Mata - Diallo - Greenwood

 

Sociedad: Remiro - Monreal - Sagnan - Zubeldia - Gorosabel - Oyarzabal - Merino - Illarramendi - Silva - Januzaj - Isak

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!