Beharangozó: Manchester United - Burnley

Hazai találkozó vár a Vörös Ördögökre a Premier League 32. fordulójában a Burnley ellen.


Vasárnap az a Burnley érkezik az Old Traffordra a bajnokság 32. fordulójában, akiket legutóbb 2015.02.11-én tudtak a Vörös Ördögök legyőzni az Álmok Színházában. Azóta 4 Premier League mérkőzést is játszottak egymás ellen ebben a felállásban, melyeken 3 döntetlen mellett 1 vereség a United mérlege Manchesterben a Bordók ellen. Ráadásul az az 1 vereség a Burnley legutóbbi látogatásakor történt és 2-0-ra győztek a vendégek.

 

Solskjaer csapata a legutóbb idegenben 1-0-ra győzte le a bajnokságban Sean Dyche csapatát az elhalasztott 1. fordulóban, melyet 2021.01.12-én játszottak le, s melyet a United nyert végül Paul Pogba találatának köszönhetően. A Burnley elleni találkozó most sem tekinthető sétagaloppnak, hiszen a kiscsapat továbbra is küzd azért, hogy bennmaradjon az első osztályban. Igaz nincsenek kieső helyen (16.), de 33 pontjuk nem életbiztosítás, hiszen az üldözőik közül a Newcastle csak 1 ponttal van lemaradva a 17. helyen és a Fulham és a West Brom is beérheti őket matematikailag még a 18-19. helyről.

 

A norvég mester csapata legutóbbi 4 bajnokiját megnyerte - ezek között két hazai találkozó volt a West Ham és a Brighton ellen - és győzelmeinek köszönhetően kicsit sikerült meglépnie az üldözők elől. A 3. helyen tanyázó Leicesterrel szemben 7 pont, a jelenleg 4. helyen álló West Ham csapatával szemben pedig 8 pont Ole-ék előnye. A Bordók elleni győzelemmel pedig még a City is 8 pontra megközelíthető. A városi rivális majd csak jövő hét szerdán lép legközelebb pályára a bajnokságban az Aston Villa vendégeként. Bajnoki címről továbbra sem kell és továbbra sem szabad beszélni, mert ez még mindig tetemes előny a városi rivális számára és minimum 3 találkozót veszíteniük is kellene (vagy több meccsen is csak ikszelni) amellett, hogy a United meg hozza a sajátjait. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy volt már példa ilyenre a történelemben és a matematikai esély még mindig megvan.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United:

Nem lép pályára: Jones, Bailly, Martial

Kérdéses a játéka: Rashford

 

Burnley:

Nem lép pályára: Barnes, Brady

Kérdéses a játéka: Long

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United első bajnoki dupláját szeretné elérni a Burnley ellen az 1975/76-os szezon óta, miután idén év elején 1-0-ra megnyerte a Bordók elleni idegenbeli találkozót.

 

A Burnley legutóbbi bajnokiját az Old Traffordon 2-0-ra megnyerte, azonban ezt megelőzően az Álmok Színházában 1962 szeptemberében tudtak győzni.

 

A Bordók legutóbbi 4 idegenbeli Premier League meccsükön veretlenek a Vörös Ördögökkel szemben (3 döntetlen és 1 győzelem). Az egyetlen csapat, aki zsinórban ennél többször tudott veretlenül távozni az Old Traffordról az a Chelsea volt 1994-1998 között. A londoniak zsinórban 6 találkozón is elkerülték a vereséget Manchesterben.

 

Ebben a bajnoki szezonban a United 9 találkozót is úgy nyert meg, hogy hátrányba került a mérkőzésen. A sorozat történetében csak a Newcastle tudott több fordítást felmutatni, méghozzá a 2001/02-es szezon során 10 alkalommal is.

 

A Manchester United zsinórban 5. bajnoki győzelmére készül, mióta 2019 januárjában Ole vezetésével az első 6 meccset megnyerték a PL-ben.

 

A Burnley miután januárban megverte a Villát és a Poolt is, a következő 12 találkozóból csupán kettőt tudott megnyerni. A két győzelem mellett pedig 5 döntetlen és 5 vereség a mutatójuk. A két győzelmet idegenben érték el a Palace és az Everton ellen.

 

A Burnley játékosa, Chris Wood a legutóbbi két idegenbeli PL meccsén gólt szerzett a United ellen. Csak 5 olyan játékos van, aki idegenben zsinórban 3 mérkőzésen is betalált a Vörös Ördögök kapujába. Jimmy Floyd Hasselbaink (2001), Mark Viduka (2007), Emmanuel Adebayor (2014), Sergio Agüero (2015) és Gylfi Sigurdsson (2017).

 

Mason Greenwood legutóbbi két bajnokiján betalált az ellenfelek kapujába. A szezon elején 23 mérkőzésből csupán egy alkalommal zörgette meg a hálót a fiatal angol támadó. A 19 éves játékos összesen 13 bajnoki találatot szerzett és tinédzserként nála többet csak Wayne Rooney tudott lőni, mégpedig 15-öt.

 

Egyetlen játékosnak sem volt több sikertelen gólszerzési kísérlete, mint a Burnley-ből Josh Brownhillnek. Brownhill ebben a szezonban 27 alkalommal próbálkozott meg a gólszerzéssel, sikertelenül. Összességében pedig 2020. januári csatlakozása óta a Burnleyhez 33 alkalommal kísérelte meg a gólszerzést sikertelenül.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 131 mérkőzés - 63 United győzelem, 23 döntetlen, 45 Burnley siker - gólarány 224-187 a United javára

 

Premier League: 13 mérkőzés - 7 United győzelem, 4 döntetlen, 2 Burnley siker - gólarány 18-8 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: D, GY, GY, GY, GY

 

Burnley: D, D, GY, V, V

 

 

A csapatok legutóbbi egymás elleni bajnokijainak eredménye ebben a felállásban:

 

United - Burnley 0-2 (2020.01.22.)

United - Burnley 2-2 (2019.01.29.)

United - Burnley 2-2 (2017.12.26.)

United - Burnley 0-0 (2016.10.29.)

United - Burnley 3-1 (2015.02.11.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 16 gól, Rashford 10 gól, Cavani 7 gól

 

Burnley: Wood 7 gól, Barnes 3 gól, Vydra 3 gól

 

 

Premier League, 32. forduló

Manchester United - Burnley

Old Trafford, 2021.04.18. 17:00

 

A találkozó játékvezetője: Jonathan Moss

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Wan-Bissaka - Lindelöf - Maguire - Shaw - McTominay - Fred - Greenwood - Fernandes - Pogba - Cavani

 

Burnley: Pope - Lowton - Tarkowski - Mee - Pieters - Gudmundsson - Brownhill - Westwood - McNeil - Wood - Vydra

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Burnley

Premier League, 32. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!