A klub közleménye a Szuper Ligával kapcsolatban

Európából 12 nagy klub bejelentette, hogy közösen egy új, hétközi versenysorozatot hoznak létre, ami Szuper Liga névre hallgat és amelynek irányítása az alapító klubok hatáskörébe tartozik.


Alapító klubként csatlakozott az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. Várhatóan még 3 klub fog csatlakozni a sorozathoz az első szezon megkezdése előtt, amelyet minél előbb el akarnak indítani az alapítók.

 

Az alapító klubok nagy reményeket fűznek a sorozathoz és várják, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessenek az UEFA és a FIFA illetékeseivel, mivel szeretnének együttműködni annak érdekében, hogy az új liga és a jelenlegi futball is a lehető legjobban járjon.

 

A Szuper Liga akkor jött létre, amikor a világjárvány miatt Európában a futballklubok gazdasági helyzete instabilnak mondható. Az alapítók már évek óta azon dolgoznak, hogy minden évben javítani tudjanak az európai szintű versenysorozatok minőségén és intenzitásán. Létre akartak hozni egy olyan sorozatot, amiben a legjobb klubok rendszeresen versenyezhetnek.

 

 

A világjárvány megmutatta, hogy stratégiai elképzelésre és fenntartható kereskedelmi megközelítésre van szükség az egész európai futball értékének és támogatásának növeléséhez. Az elmúlt hónapok során széleskörű egyeztetés folyt a klubok között a jövőbeli formátumról. Az alapító klubok úgy vélik, hogy csupán tárgyalásokkal nem oldhatók meg az alapvető problémák, a magasabb színvonalú mérkőzésekkel pedig további pénzügyi forrásokat tudnak biztosítani a futball számára.

 

A Szuper Liga formája:

 

- 20 résztvevő klub (15 alapító és további 5 klub, amely egy kvalifikációs mechanizmusnak megfelelően lehet jogosult minden évben az indulásra).

 

- Hétközi mérkőzések lennének, minden csapat folytatná hazája bajnokságát is, ezzel nem borulna fel a bajnoki naptár.

 

- Augusztusi rajt, ahol 10-es csoportban vesznek rész az érintett klubok hazai és idegenbeli találkozókon. A két csoport 3-3 legjobbja pedig a végén automatikusan bejut a negyeddöntőbe, illetve a 4. és 5. helyen végző csapatok pedig rájátszásban döntik el a megmaradó helyek sorsát. Oda-visszavágós forma következne innen egészen a május végi döntőig, amit semleges helyszínen rendeznének minden évben.

 

A tervek szerint a férfi csapatok számára elindított versenyt követően a női klubok számára is mielőbb elindulna a versenysorozat, ami a női foci előrelépését és fejlődését kívánja segíteni.

 

Az új sorozat jelentős gazdasági növekedést jelentene és nagyobb támogatást is képes nyújtani az európai futball számára, illetve a csapatok bajnokságai is profitálnának a bevételekből, melyeket jelentősen nagyobbra taksálnak, mint a jelenlegi kifizetések. A várakozások szerint ezek meghaladják már a kezdeti időszakban is a 10 milliárd eurót.

 

A verseny fenntartható pénzügyi alapokra épül, a kiadási keretet az összes alapító klub elfogadta és aláírta. Elkötelezettségükért cserébe az alapító klubok 3,5 milliárd eurót kapnak a szükséges beruházási tervek kivitelezésére és a COVID járvány által okozott veszteségek ellensúlyozására.

 

Florentino Perez, a Real Madrid elnöke és a Szuper Liga első elnöke az alábbit nyilatkozta:

 

"Minden szinten segítünk a futballnak és a világon bárhová eljutunk. A foci az egyetlen globális sportág a világon több, mint négymilliárd szurkolóval és nagy klubként a felelősségünk az, hogy reagáljunk a vágyaikra."

 

A Szuper Liga alelnöke, a Juve elnöke elmondta:

 

"A 12 alapító klub szurkolók milliárdjait képviseli szerte a világon. Ebben a kritikus helyzetben jöttünk össze, lehetővé téve az európai verseny átalakulását és sikerült fenntartható alapokra helyezni szeretett játékunkat. A sorozattal úgy gondolom, hogy mindenki számára nagyszerű változás következik be és a szurkolók sem fognak csalódni."

 

Joel Glazer, a Manchester United tulajdonosa, valamint a Szuper Liga társelnöke hozzátette:

 

"A világ legnagyobb klubjainak, valamint azok játékosainak a Szuper Liga új fejezetet nyit az európai labdarúgásban. Világszínvonalú versenyt biztosít mindamellett, hogy erősebb pénzügyi támogatással rendelkezik, ami az egész futball számára hasznos lesz."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!