Mengi visszatér kölcsönből
Teden Mengi térdín sérülése kezelése érdeklében visszatért a Manchester Unitedhez és ebben a szezonban már nem léphet pályára.
A 18 éves játékos, aki a Derby County-nál kölcsönben futballozva sérült meg, értékes tapasztalatokat gyűjtött felnőtt szinten ebben a szezonban, 9 mérkőzésen képviselve a másodosztályú együttest.
A Vörös Ördögök manchesteri születésű saját nevelése a hétvégén a Kosok orvosi stábjával kezdte meg rehabilitációját, amelyet a továbbiakban majd az Aon Training Complexben folytat.
A védő ideiglenes csapata legutóbbi 7 mérkőzéséből öt alkalommal a kezdőcsapat tagja lehetett, amelyekkel széles körben vívott ki dicséretet magának, pénteken a Blackburn Rovers elleni bajnokit azonban már kihagyni kényszerült.

Sérülésének és Manchesterbe való visszatérésének hírét a Derby menedzsere, Wayne Rooney erősítette meg a ma tartott, holnapi Preston North End elleni bajnokijukat megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján.
"Teden kihagyni kényszerül a szezon hátralévő részét és a mai nappal visszatér Manchesterbe" - erősítette meg az egykori manchesteri legenda.
"Fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapatunkban és minden egyes mérkőzéssel a fejlődésének lehettünk szemtanúi."
"Kapcsolatban fogunk maradni a Uniteddel és Tedennel a következő szezont illetően."
"Nem túlzottan súlyos a sérülése, de nem fog időben felépülni ahhoz, hogy még játszhasson ebben a szezonban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ