Játékosértékelés: Manchester United 6-2 AS Roma

Lássuk az AS Roma elleni Európa-liga elődöntő első felvonását a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Már régóta tudjuk, hogy büntető védésre tőle nem számíthatunk és ebben ezúttal se hazudtolta meg magát. Talán Dzeko góljánál kiléphetett volna a kapujából a keresztlabda megakadályozására, de ott az egész védelem csak futott az események után. Ezt követően gyakorlatilag semmi dolga nem akadt. 6

 

Aaron Wan-Bissaka: Óriásit hibázott a második gól előtt, nem tudjuk hol kóválygott, de az biztos, hogy nem volt ott, ahol kellett volna állnia. A fordulást követően a római támadások megszűnésével sokkal többet léphetett fel a támadásokhoz és a Leeds meccshez hasonlóan ezúttal is bátran és jól mozgott az előretoltabb szerepkörében. 6

 

Victor Lindelöf: Wan-Bissaka kóválygása miatt teljesen ki lett mozdítva a pozíciójából a második bekapott gól előtt. Dzeko mellett voltak nehezebb pillanatai, de ezen kívül viszonylag jól oldotta meg a dolgát. 6

 

Harry Maguire: A csapat védekezésének teljes szétesésére a második bekapott gól előtt az ő Dzekoról való lemaradása tette fel a koronát, de aztán 2-2-es döntetlennél javított és menteni tudott a bosnyák elől. 6

 

 

Luke Shaw: Mostanság előfordul egy-egy meccsen, hogy bizonyos félidőben szinte teljesen eltűnik és ez most is így volt az első játékrészben. Ráadásul a második bekapott gólnál ő is totálisan lemaradt a berobbanó Dzekoról. A fordulást követően azonban feljavult a teljesítménye és támadásban hozta a tőle megszokott jó formát. 6

 

Scott McTominay: A skót saját nevelés mostanság eléggé szürkén teljesít, nincs meg benne az a kraft és harciasság, amit a szezon nagy részében megszokhattunk tőle. A fordulást követően természetesen az ő játéka is feljavult, de ennél többet várnánk tőle. 6

 

Fred: Az ő labdavesztése idézte elő az első félidőben a csapat ellen megítélt büntetőt, a második bekapott gólnál pedig csak mozizott az események közelében. McTominay-hez hasonlóan ő sem nyújtja tudása legjavát az utóbbi időszakban, teljesen ki van facsarva. 6

 

Bruno Fernandes: Az utóbbi időszak szenvedéssel és reklamálással teli meccsei után most egy varázslatot húzott elő a kalapjából. Higgadt és elegáns mozdulat után szerzett vezetést a csapatnak, értékesített egy büntetőt és még kiosztott két gólpasszt is. Mestermunka. 10

 

 

Marcus Rashford: Már a kezdőcsapatok kihirdetésekor számíthatott az angol saját nevelés játékára az, aki látta, hogy ezúttal a jobboldalon fog szerepet kapni. A vak is látja, hogy azon a poszton képtelen a csapat segítségére lenni és ez egy szerencsével Bruno elé tett labdán kívül így is volt ezúttal is. Több segítségére lett volna a csapatnak, ha inkább pihen, minthogy ezen a poszton játszik 75 percet. 5

 

Paul Pogba: Az ő egyéni kvalitása nagyon kellett az első hazai gólhoz, de ha ő a tizenhatoson belül védekezik, akkor abban mindig benne van egy büntető összehozásának lehetősége és most is így történt. Ez viszont nem szegte kedvét és hatalmas elánnal játszott a továbbiakban, kulcsszerepet vállalva a csapat feltámadásában és fordításában. A meccsét egy remekül kivitelezett fejes góllal tette emlékezetesebbé. 8

 

Edinson Cavani: Két gól és két gólpassz után hajlandóak vagyunk elnézni neki azt, hogy még 2-1-es római vezetésnél milyen ajtó-ablak ziccert hibázott el, majd még a kipattanót is elpuskázta. Élményszámba ment a Brunonak adott lekészítése és a büntetőt is ő harcolta ki. 10

 

 

Cserék:

 

Mason Greenwood (Rashford helyére a 76. percben): Ha már Ole mindenképpen (és jogosan) ragaszkodott Pogba baloldalon való játszatásában, akkor Mason egyértelműen jobb választás lett volna a jobb szélen Rashford helyett. Ezt be is bizonyította, mert az utóbbi időszakban való megtáltosodását egy újabb góllal fejelte meg. 7

 

Nemanja Matic (Fred helyére a 83. percben): Mire beállt már minden fontos kérdés eldőlt, de az előny őrzésében még fontos szerepe lehetett volna.

 

Juan Mata (Fernandes helyére a 89. percben): Sajnálatos, hogy számára még egy ilyen meccsen is csak egy-két percnyi játékidő jut, miközben Bruno csapágyasra van hajtva.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Edinson Cavani
 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!