A klub közleménye a szurkolói tüntetéssel kapcsolatban
A tegnapi események során a szurkolók élni szerettek volna a tüntetés és a békés véleménynyilvánítás jogával. Néhányan azonban a Lowry Hotelnél megzavarták a csapat felkészülését és magát a mérkőzést is, miután az Old Traffordra is betörtek.
Azon állítások, melyek a mainstream médiában megjelentek azzal kapcsolatban, hogy a tüntetők a klub munkatársai által kinyitott kapukon keresztül jutottak be a stadionba, teljesen valótlanok. Ők a stadion előtt lehelyezett akadályokat és biztonsági személyzetet megkerülve a müncheni alagút tetejére felmásztak és az alagút végén lévő kapukat betörve jutottak be az épületbe és a pályára.
A betörés másik helyszíne a mozgáskorlátozottak számára kialakított felvonó volt, melynek ajtaját szintén feltörték és így a szurkolók egy másik csoportja pedig bejutott a lelátóra.
A szurkolók többsége elítéli ezeket a bűncselekményeket, valamint a klub dolgozói, a rendőrség és más szurkolókkal szemben tapasztalt erőszakot. Ezek rendőrségi ügyekké válnak. A klub nem óhajt a békés tüntetőkkel szemben büntetést alkalmazni, de együtt fog működni a rendőrséggel a bűncselekményekben résztvevők azonosítása érdekében és az így foganatosított szankciók mellett saját hatáskörben is büntetni fogja azokat az azonosított elkövetőket, akik bérlettel rendelkeznek.
Az elmaradt találkozó átütemezéséről majd a Premier League illetékeseivel folytatott egyeztetést követően adunk ki közleményt, ahogy az esetleges következményekről is.
Természetesen elkötelezettek vagyunk arra vonatkozóan, hogy a megfelelő fórumokon párbeszédet folytassunk a szurkolóinkkal.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló