Beharangozó: Aston Villa - Manchester United

Kemény hét elébe néz a Manchester United, hiszen jövő hét csütörtökig 3 találkozót is játszik Solskjaer csapata a bajnokságban. Az erőltetett menetet pedig az Aston Villa elleni idegenbeli találkozó nyitja meg a Premier League 35. fordulójában.


Birminghambe kirándulnak vasárnap délután a Vörös Ördögök, hogy megmérkőzzenek az Aston Villa csapatával az angol bajnokság soron következő fordulójában. Ezzel a találkozóval egy nehéz hét veszi kezdetét, hiszen az elhalasztott Liverpool elleni találkozót is pótolnia kell Solskjaer csapatának, így 5 nap alatt 3 mérkőzést is játszanak a Vörös Ördögök. Az Oroszlánok elleni összecsapást követően kedden a Leicester látogat az Old Traffordra, majd csütörtökön pedig a Liverpool érkezik. Ezt követően 5 nap pihenés a Fulham elleni meccs előtt, amelyen az eddigi hírek szerint már korlátozott létszámban szurkolók is lehetnek az Old Traffordon, ráadásul a Liverpool elleni elhalasztott mérkőzéshez képest immár legálisan.

 

Az Aston Villa kifejezetten pocsék hazai mérleggel bír a Manchester Uniteddel szemben. A birminghami csapat minden sorozatot figyelembe véve tétmérkőzésen legutóbb 1999.10.13-án tudta legyőzni a Vörös Ördögöket a Ligakupában. Barátságos találkozón 2020.09.12-én igaz tudtak nyerni 1-0-ra otthon, de az a mérkőzés a felkészülés jegyében zajlott az amúgy is kaotikusra sikeredett 2020-as évben. Minden sorozatot figyelembe véve a két csapat legutóbbi 20 Villa Parkban megrendezett tétmérkőzéséből 15-öt megnyert a United és 5 alkalommal játszottak a felek döntetlent egymás ellen. A vendégek esélyeit pedig tovább növeli, hogy a szezonban idegenben még mindig veretlen a norvég menedzser csapata és a Villa elleni találkozóval együtt már csupán két találkozója van a Unitednek vendégként a 2020/21-es kiírásban.

 

Dean Smith edző csapata jócskán rápihenhetett a vasárnapi találkozóra, melyre egy idegenbeli győzelemmel hangolódtak az Everton ellen. Ole Gunnar Solskjaer fiai csütörtök este bár vereséget szenvedtek az AS Roma ellen, végül 8-5-ös összesítéssel bejutottak az Európa-liga fináléjába, így az összképet nézve meglehet a kellő önbizalom a vendégek részéről is.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Villa: Sanson, Trezeguet, Grealish

 

United: Jones, Martial, James

 

 

Érdekességek:

 

Az Aston Villa legutóbbi 44 Premier League mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a Manchester United ellen. Az Oroszlánok mérlege ezeken a meccseken 11 döntetlen mellett 32 vereség és 1 győzelem. A Villa 2009 decemberében tudott legutóbb győzni a Vörös Ördögök ellen a bajnokságban 1-0-ra az Old Traffordon, azóta 16 találkozón elmaradt a birminghami siker.

 

A Manchester United legutóbbi 21 idegenbeli mérkőzésén az Aston Villa ellen a Premier League-ben veretlen. A Villa Parkban legutóbb az 1995/96-os szezon nyitómérkőzésén kaptak ki a Vörös Ördögök 3-1-re. Ez a veretlenségi széria pedig két csapat között a leghosszabb az angol bajnokság történetében.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Villa ellen a United legutóbbi 21 idegenbeli találkozóján veretlen. Ez a sorozat 1999 októbere óta tart, akkor a birminghami csapat nyerni tudott 3-0-ra a rekordbajnok ellen. Egy ellenféllel szemben csak a Liverpoolnak van hosszabb veretlenségi szériája, mégpedig a Sunderland ellen 23 idegenbeli találkozón nem szenvedett vereséget az ősi rivális. Ez a sorozat a Pool számára 1959-2002 között volt.

 

Az Aston Villa ebben a szezonban 14 bajnokit is lehozott kapott gól nélkül. Ez a második legjobb eredményük jelenleg ebben a mutatóban. A 2009/10-es szezonban 15 PL meccsen nem kaptak gólt. Legutóbbi 7 bajnokijuk során viszont minden meccsen legalább egyszer kapitulált a védelmük.

 

A Manchester United legutóbbi 24 idegenbeli Premier League meccsén veretlen. Hosszabb idegenbeli veretlenségi sorozata már csak az Arsenalnak van, amit 2003 áprilisa és 2004 szeptembere között értek el. A bajnokságban 2021-ben a United 10 idegenbeli találkozót is játszott és ezekből 7-et kapott gól nélkül hoztak le. A másik 3 mérkőzésen pedig csak 1 gólt kaptak meccsenként.

 

Solskjaer csapata legutóbbi 27 Premier League meccsén csupán egyszer kapott ki, ami mellett 17 győzelem és 9 döntetlen a mérlegük. Az összképet nézve a Unitedé a leghosszabb veretlenségi sorozat most a PL-ben a Sheffield elleni 2-1-es januári vereség óta (7 győzelem és 6 döntetlen).

 

Bruno Fernandes eddig két bajnoki találkozón lépett pályára a Villa ellen. Mindkét találkozón betalált. Mindkét találat büntetőből született és mindkét gól végül a győzelmet jelentette a United számára.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 189 mérkőzés - 100 United győzelem, 40 döntetlen, 49 Villa siker - gólarány 349-244 a United javára

 

Premier League: 51 mérkőzés - 36 United győzelem, 12 döntetlen, 3 Villa siker - gólarány 92-30 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Villa: GY, V, V, D, GY

 

United: GY, GY, GY, GY, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Villa - United: 0-3 (2020.07.09.)

Villa - United: 0-1 (2015.08.14.)

Villa - United: 1-1 (2014.12.20.)

Villa - United: 0-3 (2013.12.15.)

Villa - United: 2-3 (2012.11.10.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

Villa: Watkins 13 gól, El Ghazi 8 gól, Grealish 6 gól, Traoré 5 gól

 

United: Fernandes 16 gól, Rashford 10 gól, Cavani 8 gól, Greenwood 5 gól

 

 

Premier League, 35. forduló

Aston Villa - Manchester United

Villa Park, 2021.05.09. 15:05

 

A találkozó játékvezetője: Chris Kavanagh

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Villa: Martínez - Cash - Konsa - Mings - Targett - Luiz - McGinn - Traoré - Barkley - El Ghazi - Watkins

 

United: Henderson - Wan-Bissaka - Lindelöf - Maguire - Shaw - McTominay - Fred - Greenwood - Fernandes - Pogba - Cavani

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Aston Villa - Manchester United

Premier League, 35. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!