Aston Villa 1-3 Manchester United

Talán már nem meglepő, hogy a csapat hátrányból fordítva nyert egy újabb találkozót.


Erős kezdőcsapatot küldött pályára Ole Gunnar Solskjaer, és a találkozó elején a Vörös Ördögök játéka érvényesült. A hazaiak nem sokat töltöttek a manchesteri térfélen, miközben a Unitednél előbb Shaw, majd Pogba is próbálkozott.

 

A manchesteri támadójáték mintha meglepte volna a Villát, nem nagyon tudták lezárni a területeket. A 9. percben Fred is lövésre szánta el magát, Martineznek hárítania kellett ekkor is.

 

Tíz perc elteltével kezdett éledezni a hazai gárda, szögletig is eljutottak McGinnék, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

 

A 16. percben Rashford ugrott ki a védők között, betört a tizenhatosra, az érkező Fernandest játszotta meg, aki sajnos nagyon rosszul találta el a játékszert. Nem sokkal később Greenwood lövése lett inkább beadás, de Targett nagyot mentett Rashford elől.

 

A 24. percben a semmiből jött a hazai gól; McTominay vesztett labdát, Traore remekül fordult le a labdával, Lindelöf kísérte, de nem tudta szerelni, a támadó pedig a hosszú felsőbe lőtt. Zseniális gól volt.

 

Sajnos a bekapott gól után percekig semmit nem tudott csinálni a csapat, egészen a 39. percig kellett várni egy újabb lövésre, ekkor rengeteg passz után végül Rashford tüzelt, de Martinez biztosan védett. A 40. percben Greenwood tört előre, kiszorított helyzetből lőtt, a kapus bravúrral védett, a kipattanót Konsa kivágta a kapu torkából.

 

A félidő utolsó másodperceiben Watkins lövésénél nyújtózkodott nagyot Henderson, sikerült elérnie a labdát, így a szünetre maradt az 1-0 a hazaiaknak, nem lett 2-0.

 

Fel kell pörögni, azt a játékot kellene hozni, amit az első 10 percben nyújtott a csapat.

 

Az első helyzetre 2 percet kellett várni, Fred remek átadását Fernandes vette le, Pogba elé gurított, a francia lövése azonban egy védőről szögletre pattant.

 

Az 50. percben egy kontrát vitt végig a Villa, El-Ghazi lövését fogta Henderson. A visszajátszás jól mutatta, les volt már korábban. (Csak egy zárójeles megjegyzés, totál idióta lesszabály ez, miért is kell végigvárni a támadást...)

 

Az 51. percben Pogba kavargatott a tizenhatoson belül, Luiz szabálytalankodott ellene, Kavanagh játékvezető pedig büntetőt ítélt. Fernandes állt a labda mögé és biztosan lőtt a bal alsóba, 1-1!

 

Öt perccel később már a United vezetett! Wan-Bissaka a szélről befelé tört, Greenwoodhoz passzolt, aki elképesztően fordult le Mings-ről, majd 15 méterről kilőtte a rövid alsót, 2-1 a manchesterieknek!

 

Traore próbált egyenlíteni, de Henderson szögletre mentett. A 63. percben Greenwood lövése pattant meg egy védőn és jutott az alapvonalon túlra.

 

Hetven perc játék után 7 és 15 lövéssel büszkélkedhettek a csapatok.

 

Jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Villa. Túlkombinálta a hazai gárda ezt a szituációt.

 

Rossz hír, Maguire megsérült, ápolni kellett és nem is tudta folytatni a meccset. Reméljük, hogy nem komoly a sérülés, mert nagyon kellene a csapatkapitány a szezon végén.

 

Lindelöf bizonytalankodott, Davis ment el mellette, Watkins elé gurított, a csatár lövését blokkolta Wan-Bissaka. Pillanatokkal később Traore lövését kellett fognia Hendersonnak.

 

A 87. percben Cavani, majd Shaw lövését blokkolták, ám pillanatok múlva Rashford beadását Cavani csúsztatta a kapuba, amivel eldőlt a mérkőzés. Főleg azután, hogy Watkins műesésért megkapta második sárgáját, így tíz emberrel fejezte be a találkozót a hazai alakulat.

 

A United ismét megmutatta erejét, újra hátrányból nyert és immár 25 idegenbeli mérkőzést hozott le egymás után vereség nélkül.

 

 

Premier League, 35. forduló
Aston Villa 1-3 Manchester United
Villa Park

 

Vezette: Chris Kavanagh

 

Villa: Martinez - Cash, Konsa, Mings, Targett - Luiz(Ramsey 65.), McGinn - Traore, Barkley(Davis 78.), El-Ghazi(Wesley 78.) - Watkins
Nem használt cserék: Heaton, Hause, Philogene-Bidace, Nakamba, Elmohamady, Chukwuemeka

 

United: Henderson - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire(Bailly 78.), Shaw - McTominay, Fred - Greenwood(Cavani 65.), Fernandes(Matic 86.), Pogba - Rashford
Nem használt cserék: De Gea, Tuanzebe, Williams, Telles, Mata, van de Beek

 

Gólszerző: Traore 24' illetve Fernandes 52' (11-es), Greenwood 56', Cavani 87'

 

Sárga lap: Watkins, McGinn illetve Maguire

 

Kiállítva: Watkins


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!