Maguire: A szurkolók jelenléte sokat segített volna

A Vörös Ördögök csapatkapitánya úgy véli, hogy a szurkolók jelenléte sokat segíthetett volna a csapatnak a szezon során.


A Manchester United jelenleg a Premier League tabellájának 2. helyén áll és esélyük van még a srácoknak egy trófeával zárni a szezont, amennyiben május 26-án az Európa-liga döntőjében legyőzik a Villarreal csapatát. A csapatkapitány azonban elmondta, hogy szerinte sokkal jobb lett volna minden, ha a szurkolók az egész szezonban ott lehettek volna a csapattal a stadionokban.

 

Maguire a United Review-nak nyilatkozott a Fulham elleni találkozót megelőzően, amely mérkőzésen már 10000 United szurkoló visszatérhet a stadionba 14 hónap elteltével.

 

A védő már alig várja, hogy közönség előtt játszhasson, sajnos bokasérülése miatt ez a mai napon még nem fog összejönni. Maguire elmondta, hogy szerinte sokkal jobban is alakulhatott volna a szezon a csapat számára, ha a szurkolók már korábban ott lehettek volna a csapattal a stadionban.

 

"Voltak olyan meccseink a szezonban, ahol biztos vagyok benne, hogy sokat jelentett volna a jelenlétük. Főként a sok 0-0-ra végződött összecsapásunkra gondolok. Hiszem, hogy a szurkolók megadták volna nekünk azt a szükséges pluszt, amivel az ilyen találkozókat megnyerhettük volna. Tudjátok, nagyon várjuk már őket vissza."

 

"Az eltelt hónapokban mindent megtettünk, de szurkolók nélkül nem igazi a futball. Semmi és senki nem tudja azt a légkört megteremteni, amire ők képesek. Tehát az, hogy most már tízezren ott lehetnek majd velünk, még ha ez a szám csak töredéke annak, ahányan a lezárások előtti időben kint voltak a meccseken sokkal jobb, mint az, ha senki nem jöhet be a stadionba."

 

 

A United idegenbeli mérlege lenyűgöző volt a szezon során, míg haza pályán akadtak meglepő vereségek, döntetlenek. Az angol válogatott védő szerint azonban teljesen más a hazai és idegenbeli légkör szurkolók nélkül.

 

"Csak meg kell nézni a statisztikákat. Az energia, amit egy telt házas Old Trafford közönsége képes adni a játékosoknak, hihetetlenül sokat számít. Félelmetessé teszik a légkört az ellenfelek számára. Biztos vagyok benne, hogy ha a következő szezonban is velünk lehetnek, sok minden változni fog. Az nem változott, hogy otthon érezzük magunkat, amikor az Old Traffordon játszunk, de semmi sem ugyanaz nélkülük."

 

"A szurkolóknak nagy szerepe van a lendület megadásában és sokat tudnak segíteni a játékosoknak. Elég egy szöglet a szurkolóink előtt, ahol nagyon közel kerülhetsz hozzájuk és máris lendületbe hoznak."

 

A szurkolók nem csupán a játékosok buzdításában tudnak segíteni, hanem jelenlétük ünnepiessé teszi a futballmérkőzések pillanatait. Egyfajta varázslatot hoznak magukkal a stadionba és a stadion köré aznap. Ez pedig Maguire szerint nagyon hiányzik.

 

"A Leeds elleni hazai mérkőzésünk sokkal nagyszerűbb lett volna, ha hús-vér szurkolók teremtik meg a mérkőzés légkörét. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy a Róma elleni első összecsapáson a 2. félidőben milyen hangulat uralkodott volna a stadionban."

 

"Nekünk, játékosoknak ők jelentenek mindent és megtanultuk ebben a bezárt világban, hogy milyen sokat jelentenek a szurkolók a futball számára, hogy mennyit jelentenek a szurkolók a klub számára. Nagyon jó, hogy a Fulham ellen már ott lehetnek páran velünk és reméljük, hogy hamarosan ismét zsúfolásig telnek a lelátók."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Fulham

Premier League, 37. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!