Fernandes szerezte az év gólját
Örömmel jelentjük be, hogy Bruno Fernandes elnyerte a 2020/21-es szezonban az Év Gólja díjat is.
A portugál játékmester eddig 28 találatot jegyez a szezonban, amivel megdöntötte Frank Lampard rekordját. Az angol középpályás egy szezonon belül 27 gólig jutott és ezzel eddig ő volt a legeredményesebb középpályás egy idényen belül.
Nem lehet vitatkozni azzal, hogy ezen találatok közül rengeteg szép gól is szerepel a listán, többek között az Everton, a Basaksehir, a Newcastle, a Róma és a West Brom elleni találatok, melyek felkerültek a legjobb 20-as listára.
Közel egy hét szavazást követően azonban egyértelmű győztest lehet hirdetni, ami pedig Fernandes Everton ellen szerzett találata a 3-3-ra végződött találkozó alkalmával. A gólpasszt Aaron Wan-Bissaka adta, Fernandes pedig a tizenhatos vonaláról tekerte a kapuba a játékszert. Cavani is közreműködött a találatban, mert jelenlétével két védőt is lekötött a büntetőterületen belül.

A találat februárban született, amely hónapban a portugál középpályás a hónap játékosa díjat is bezsebelte. Fernandesről közben már kiderült, hogy a szintén szurkolók által megválasztásra kerülő Sir Matt Busby Év Játékosának járó elismerést is megkapta, amit már az előző fél szezont követően is neki ítéltek a United szurkolói.
Bruno ezzel Robin van Persie nyomdokaiba lépett, hiszen legutóbb a holland csatár volt az, aki a voksok alapján az Év Játékosa és az Év Gólja címet is megnyerte. Remek munka, Bruno!
A szavazatok alapján a dobogó képzeletbeli 2. fokára is Fernandes állhatna fel a Newcastle elleni találatával, míg utána Paul Pogba következik 2 góllal, őt pedig Edinson Cavani követi még a rangsorban.
A legszebb 5 gól a szurkolók szavazatai szerint
Bruno Fernandes - Everton (H)
Bruno Fernandes - Newcastle (I)
Paul Pogba - Fulham (I)
Paul Pogba - West Ham (I)
Edinson Cavani - Tottenham (I)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |