Maguire: A szívem a Unitedhez húzott

A Manchester United védője, Harry Maguire betekintést engedett az Old Traffordra való igazolásának történetébe és szenvedélyesen elmagyarázta, hogy miért a Vörös Ördögöket választotta a többi kérőjével szemben.


A középhátvéd 2019 augusztusában költözött Leicesterből az Álmok Színházába és olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a szezon felének elteltét követően Ole Gunnar Solskjaer megtette csapatkapitánynak is. Megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy két év alatt 107 alkalommal lépett pályára.

 

Maguire Gary Neville-lel beszélgetett a Sky Sports The Overlap című műsorában, mely interjúban elmesélte a Unitedbe való igazolásának történetét és azt, hogy miként alakult a sorsa a 2018-as Világbajnokságot követően.

 

"Mindig úgy éreztem, hogy sokkal tartozom a Leicesternek. Beszéltem a tulajdonossal, aki elmondta, hogy a Manchester United nagyon érdeklődik irántam. Akkor még Jose Mourinho volt a csapat menedzsere. Azt mondta nekem Vichai, hogy adjak neki egy évet és ezután elenged. Én ezt elfogadtam, hiszen abban a korban voltam, amikor tisztában van vele az ember, hogy sok év áll még előtte, de a szívem már arra koncentrált, hogy a Unitedben szeretnék játszani. A tulajdonos pedig betartotta, amit ígért és egy esztendő elteltével megtörtént az igazolás."

 

Neville információi szerint mindkét manchesteri klub érdeklődött a válogatott védő iránt, azonban Maguire határozottan kijelentette, hogy a Manchester United meccsein nőtt fel és nem kérdés számára, hogy Vörös Ördög akar lenni. Elmondta, hogy beszélt a City képviselőivel is és nem kívánt soha tiszteletlen lenni az irányukba, de számára meghatározó élmény volt a United mérkőzéseit követni abban az időszakban, amikor a világ egyik legnagyobb klubjává vált a csapat.

 

 

"Beszéltem Peppel, akit nagyon tisztelek az eredményei miatt és amiatt, hogy milyen focit képes játszatni a csapataival. Evolúciót hozott a labdarúgásba. De, amint mondtam is, a Manchester United volt a szívem csücske. Nagy erőt adott nekem, hogy elmondták mit szeretnének felépíteni a következő években. Éreztem, hogy hisznek bennem és azt akarták, hogy fontos része legyek a csapatnak."

 

"Amikor először beszéltem Ole-val, akkor ő csak annyit mondott, hogy hisz abban, hogy segíthetek a csapatnak. Ez volt az az időszak, amikor a United nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Sok gólt kaptak a meccseken és biztos voltam abban, hogy nem én leszek a kirakós utolsó darabja. Tisztában voltam azzal, hogy mekkora összeget kell nekik értem fizetniük és azzal is, hogy nagy lesz a nyomás, mert tudtam, hogy fogunk még gólokat kapni, vagy veszíteni és ilyenkor mindig megtalálják az embert. Erre fel kellett készülnöm és kezelnem a helyzetet. Tisztában voltam azzal, hogy nem fogjuk toronymagas előnnyel megnyerni a bajnokságot abban a pillanatban, hogy csatlakozom. A cél az volt, hogy részese legyek a csapatnak és folyamatosan tudjunk fejlődni. Hosszú utat tettünk meg és még mindig van előttünk feladat."

 

Ahogy Maguire is említette a fejlődést úgy látható, hogy az előző szezonban elért 3. helyezésen javítani tudott a United és egy újabb lépést kell tennie a Vörös Ördögöknek a 2021/22-es szezonban. Maguire elismerte, hogy vezetőként is fejlődnie kellett, miután megkapta a csapatkapitányi karszalagot.

 

"Amit mindig is megköveteltem a csapattársaimtól az győzelem iránti vágy. Sokat követelek a csapattársaimtól. Sokszor a játék hevében nem vesszük észre ha szólnak nekünk, hogy jobban figyeljünk valamire, vagy javítsunk valamint. Kell egy olyan játékos, aki felkarol mindenkit és segít. A legjobb példa az elvárásokra Luke Shaw. Nála az az alap meglátásom, hogy a teljesítményével mindig a legjobbak közt kell legyen. Úgy érzem, hogy a fejlődésemnek köszönhetően én is magabiztosabb lettem a pályán és az öltözőben is. Azon dolgozok, hogy egyre jobb legyen a kapcsolatom a srácokkal és a stábbal is."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!