James Garner: Lehet ő a hosszú távú megoldás a középpályára?

"Hiszünk benne, hogy ő lehet a következő Michael Carrick", mondta 2019 februárjában James Garnerről a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer, miután irányításával debütálhatott a felnőtt csapatban egy Crystal Palace ellen 3-1-re megnyert bajnokin.


Két év elteltével azonban még mindig egy Carrick-alakú lyuk tátong Solskjaer csapatának középpályáján. A májusi, Old Traffordon elszenvedett 4-2-es Liverpool elleni vereséget követően a klub korábbi csapatkapitánya, Roy Keane ki is kelt a norvég menedzser által preferált középpályás duó, Scott McTominay és Fred kapcsán.

 

"Amíg ez a két játékos szerepel a Manchester United középpályáján, addig nem fognak semmilyen nagy trófeát nyerni. Nem tudom elhinni, hogy a Manchester United hogy lehet ennyire lyukas azon a poszton."

 

Még ha a United erősít is az együttes motorjának számító csapatrészben a nyáron, Garner akkor is eséllyel pályázik arra, ha csak epizódszereplőként is, hogy a következő szezonban tagja legyen a felnőtt csapat keretének, miután remek évet produkált a Championshipben a Watford és a Nottingham Forest kölcsönjátékosaként.

 

A Sky Sports Newsnak adott exkluzív interjújában a Manchester United akadémiájának vezetője, Nick Cox mesél a Garner által bejárt útról, értékeli a szezonbeli teljesítményét és elmondja, hogy milyen jövőt lát a 20 éves játékos számára.

 

A birkenheadi srác készen áll, hogy letegye névjegyét a Unitedben

 

A 2001-es születésű Garner a Mersey folyó partján található Birkenheadben, 15 mérföldre az Anfieldtől nőtt fel. Liverpool-szurkoló család sarjaként apjával minden meccsüket megnézték. Steven Gerrard volt a példaképe és Garner azért hordott adidas Predator márkájú cipőt, hogy rá hasonlítson - amivel még a mai napig sem hagyott fel.

 

Garner a United 8 éven aluli csapatához, mint középhátvéd csatlakozott. Korai időszakára úgy emlékeznek vissza edzői, hogy "félénk, alacsony gyerek volt, aki nagyon csendesen, már-már egy kissé idegesen viselkedett, de mindig volt benne versenyszellem", magyarázza Cox. 15 évesen Garner védekező középpályássá avanzsált és többé már nem volt az a félénk fiú, mint aki először betette a lábát Carringtonba.

 

"Azt kell hogy mondjam, tapasztalataim alapján ő egy nagyon nyugodt karakter" - mondta Cox, aki 2016 májusában került a United kötelékébe.

 

"Egy vele folytatott beszélgetés során egyszer csak azt vettem észre, hogy olyan, mintha az egyik rokonommal vagy barátommal beszélgetnék, nem pedig egy fiatalemberrel. Igazán érett, erős humorérzékkel és kőkemény elszántsággal megáldva azt illetően, hogy a lehető legjobb futballistává váljon."

 

Cox "egyértelmű hasonlóságot" vél felfedezni Carrickkel, még alkatukat tekintve is. Ugyanazokat a "szuperképességeket" birtokolják, mint a kiváló szem a passzokhoz és a technikásság. Carrick még meg is kereste Garnert az ifjúsági csapatban, hogy csináljanak egy-az-egy elleni gyakorlatokat és videókat mutatott neki annak magyarázatára, hogy még mivel fejleszthetné a játékát. Garner bár elmondása szerint a védekező középpályás szerepkörben érzi magát igazán otthon, az a célja, hogy az egész pályát bejátszó, úgynevezett box-to-box középpályásként is megállja a helyét; ezzel a lehető legsokoldalúbb középpályássá válva.

 

 

"James jól teljesít, de még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy kiléphessen Michael Carrick árnyékából" - tette hozzá Cox.

 

"Fiatalon már számtalan különböző pozícióban szerepelt, de szerintem ő egy középső középpályás, aki nagyon jól tudja irányítani és támogatni mélységből a játékot."

 

"Nagyon jó a támadásépítésben és ahogy a Forestnél is láthattuk, néhány távoli gólra is képes. Amit ő szeret, az a játék építése, hátulról való támogatása, a csapat összetartása és ha még a támadóharmadban labdához is jut, akkor a gólszerzéstől sem ijed meg."

 

Azonban az akadémia ranglétrájának kijárása során nem Garner volt az, akitől hangos volt a sajtó. Angel Gomes és Tahith Chong fényesen csillogtak, a sztár pedig Mason Greenwood volt.

 

 

"Vannak olyan tehetségek, akik arcul csapnak és nem lehet nem észrevenni őket" - folytatja Cox.

 

"És aztán pedig vannak olyanok, akik csendben végzik kiválóan a dolgukat, talán néha bizonyos játékosok árnyékában, de eltökéltek, rugalmasak és a megfelelő életkorban megélt tapasztalatok érettebbé teszik őket és felkészítik a felnőtt karrierrel való megbirkózásra."

 

Garner utolsó U23-as csapatban teljesített szezonja során már sikeresen hívta fel magára a figyelmet és azáltal, hogy a 2019/20-as szezonban lejátszott 10 Premier League 2 mérkőzésen 8 alkalommal volt eredményes, góllövő képességeit is megcsillantotta. A szezon nagy részét a felnőtt csapattal edzette végig, hat alkalommal pedig be is vetette Solskjaer, amelyet a szezon végén a Denzil Haroun Év Tartalék Játékosa-díjjal koronázott meg.

 

Amiért a Watfordnál töltött időszaka nem volt elvesztegetett idő

 

Garner tehetségében soha nem kételkedtek Carringtonban, azonban a szezon kezdetén egyre erősebbé vált a döntéshozókban az érzés, hogy kinőtte az U23-as csapatot és kölcsönjátékra van szüksége. A United számtalan ajánlat közül válogathatott, míg végül a Watfordra esett a választásuk.

 

Garner ígéretes játékkal rukkolt elő Watfordban - 20 pályára lépéséből 12 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként - de nem tudott top formába lendülni az általa kevésbé preferált, támadó középpályás pozícióban Vladimir Ivic irányításával. Xisco Munoz decemberi érkezésével pedig új kihívás elébe kellett néznie, miután már nem szerepelt annyira gyakran a spanyol menedzser terveiben.

 

 

"A Watfordnál töltött időszaka nem volt haszontalan, vagy rossz tapasztalat számára" - mondta Cox.

 

"Szerintem, amikor a fiatal srácok valahova kölcsönbe kerülnek, akkor az a cél, hogy valami olyat láthassanak, amit korábban még nem volt lehetőségük, szóval számára az akadémia lépcsőfokainak megmászása után az volt a cél, hogy rengeteget legyen a pályán, sokat játsszon és nyerjen."

 

"Az egy teljesen egészséges állapot, hogy egy új csapathoz kerülve valaki nem első számú választás és meg kell a csapatba való bekerülésért és az ott maradásért is harcolnia. Megélt egy edzőváltást és megtapasztalta, hogy milyen az éllovashoz közeli csapatban szerepelni, amely aztán később ki is vívta a feljutást. Egy fiatal számára nagyon értékes tapasztalat átélni, milyen az, ha nem kerül be a csapatba, mert ilyen a való élet is."

 

Miként fizetődött ki az előre kalkulált rizikó a Forestnél

 

Bár Garnernek megérte a Watfordnál töltött időszaka, Cox úgy érezte, kulcsfontosságú, hogy a következő állomáshelye más fajta kihívást tartogasson számára.

 

"A fiatal srácok kölcsönadásának titka, hogy biztosra menjünk azt illetően, nem ismétlődik meg túl gyakran ugyanaz a tapasztalat."

 

Amikor a Forest egyértelművé tette, hogy szeretnék kölcsönben megszerezni Garnert, az egyeztetések arról folytak, hogy állandó játéklehetőséget kapna-e és hogy illeszkedik-e a játékstílusukba. Cox ezt kalkulált rizikóként jellemezte - amely kifizetődött.

 

Garner Forestbe történő megérkezésekor az egykor szebb napokat látott klub csak három pontnyira volt az angol másodosztály kieső helyeitől, a korábbi 17 forduló során pedig csak négy győzelmet arattak. A korábbi Brighton menedzser, Chris Hughton a számára sokkal kényelmesebb védekező középpályás poszton számolt vele, ahol igazán jó formába tudott lendülni, számos kiváló passzt kiosztva, négy szerzett góljával pedig arra is emlékeztetett mindenkit, hogy mennyire veszélyes tud lenni a tizenhatoson kívülről. Az ő hatása kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a Forest végül magabiztosan, 9 pontra a kieső helyektől fejezte be a szezont.

 

 

Miután a Preston ellen 2-1-re elveszített szezonzáró bajnokin 23 méterről szerzett gólt, Hughton "teljesen le volt nyűgözve" Garnertől. A Forest menedzsere szeretné a következő szezonra is viszontlátni kölcsönben Garnert a City Groundon, klubja pedig állítólag már meg is kezdte az erről való egyeztetéseket a Uniteddel.

 

"James tudja, hogy mit gondolunk róla. Ahogyan a Manchester United is" - mondta Hughton.

 

"Mivel ő a Manchester United játékosa, így valószínűleg csak ennyi, amit mondhatok róla. James és a Manchester United fogja eldönteni, hogy mi történik vele a következő szezonban. Ő a megérkezését követően azonnal hatással tudott ránk lenni. Kevesebb, mint fél szezon alatt négy gól egy középpályástól csodálatos eredményességi mutató."

 

Prutton: Garnernek saját kezébe kell vennie a sorsát

 

 

A Sky Sports angol másodosztállyal is foglalkozó szakértője, David Prutton lenyűgözve beszélt Garnerről és a Championshipben eltöltött évéről, amely "a legtökéletesebb tanulási és tapasztalási hely" volt számára.

 

"Mivel a Watford színeiben pályáralépései fele csereként történt, így mire a Foresthez került, már tűkön ült, hogy kisegíthesse őket a bajból" - tette hozzá Prutton.

 

"20 meccs alatt szerzett 4 gólja mellett magabiztos volt a labdatartásban, a pálya minden szegletében feltűnt és fizikálisan is felvette a kesztyűt, amelyből a Forest rengeteget profitált."

 

"A legérdekesebb a következő szezonja lesz. A fiatalokba vetett hit és elismerés a Unitednél Solskjaer irányítása alatt reménnyel és izgalommal töltheti el Jamest. Ha egy újabb szezont tölt kölcsönben, akkor a labda leginkább James asztalán fog pattogni, hogy bizonyítson, keményen edzen, minél magasabb rendű célokat állítson fel magának és a saját kezébe vegye a sorsát."

 

"Mint mindig, az időzítés, a szerencse és a véletlen is szerepet fognak játszani, szóval amikor érkezni fog a hívás, Jamesnek készen kell állnia. Engem lenyűgöz azzal, hogy milyen játékos és személyiség."

 

Mielőtt döntést hozna fiatal középpályása jövőjéről, Solskjaer a Vörös Ördögök felkészülési szezonja során maga fog meggyőződni Garner fejlődéséről. Úgy tudni, hogy a Rangers, a Brighton és a Norwich City is szívesen látná őt kölcsönben a következő idényre, de állítólag külföldi kölcsönjáték is érdekes opció lehet a United számára.

 

Cox jelen helyzetben szeretné egy kicsit lehűteni a kedélyeket a 20 éves játékos kapcsán, de optimista, hogy Garner mennyire fényes jövő előtt állhat, bárhová is vigye az útja.

 

"Szerintem ebben az évben, a Forestnél töltött második kölcsönidőszaka során, megmutatta az embereknek, hogy egy igazán sokoldalú játékossá ért, aki jelen helyzetben, nem akarok túlozni, de éppen magának tör utat karrierében. Megmutatta, hogy rendelkezésre állnak azok a képességei, amik hosszabb ideig a legmagasabb szintű bizonyításhoz szükségesek, azt azonban még nem tudhatja, hogy ezzel meddig juthat."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!