Shoretire: Shearer sokat segített nekem

Shola Shoretire felfedte, miként játszott komoly szerepet a fejlődésében a Newcastle United és, hogy miért volt különleges számára az, hogy a Szarkák ellen debütálhatott a Manchester United színeiben.


A Manchester United fiatalja Tyneside régióban született és mialatt felnőtt, rengeteget hallott Alan Shearer legendájáról.

 

Shoretire csupán két éves volt, mikor a korábbi angol kapitány visszavonult, minden idők legnagyobbjaival együtt tartották számon a gólerős csatárt, Shola pedig erről az inspirációról beszélt a korábbi szezon végén készített interjú alatt.

 

"Nagyon fiatal voltam, mikor a Newcastle csapatában játszottam" - nyilatkozta. "Azok az emberek, akikre pedig felnéztem, a kedvenc játékosaim, Lionel Messi és Ronaldinho voltak. Azt hiszem próbáltam a játékukat utánozni, mivel technikás játékosokról van szó, akik mindenhez értettek."

 

"Aztán arra gondoltam, hogy a Newcastle játékosa vagyok, ahol korábban Alan Shearer is játszott. A Szarkák legendájává vált, azzal amit a klubnál elért. Hallottam a sztorikat és a történeteket a csapatnál és ezek ismeretében játszottam a későbbiekben Newcastle Unitednél."

 

Később pedig jött az álomdebütálás, de nem a Szarkáknál, hanem a Vörös Ördögöknél a felnőtt csapatban, a 3-1-re pont a Newcastle United ellen megnyert mérkőzésen, amit a tinédzser soha nem fog elfelejteni.

 

"Hihetetlen érzés volt" - emlékezett vissza Shola. "Ültem a kispadon, még csak akkor lettem a felnőtt csapat tagja. Mikor beküldtek a pályára semmi sem járt a fejemben. Nem tudom min gondolkozhattam. Első mérkőzésem a Newcastle ellen, mióta a Unitedbe igazoltam, így ez az utazás sokat jelentett nekem. Ellenük játszani igazán jó érzés volt számomra."

 

 

Három éve már annak, hogy Shoretire csatlakozott az Akadémiai csapathoz a nyári táborban Ausztriában. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott, aminek köszönhetően részt vehetett a felnőtt csapat felkészítő munkálataiban.

 

Akárhogy is, ő úgy érezte ez a hirtelen ugrás, miszerint a felnőtt csapat edzésein részt vehet, a vezetői és csapattársai támogatásának köszönhető.

 

"Kifejezetten segíthet fiatalként az, hogy láthatod, mit csinál egy profi labdarúgó egy intenzív edzésnapon" - mesélt az ausztriai táborban szerzett tapasztalatairól. "Szerintem segít, hogy gyorsabban éretté válj. Ez rám kifejezetten igaz, hiszen egyike lehetek azoknak a fiataloknak, akik tanulhattak az idősebbektől, ami igazán jó tapasztalat volt. Az első csapat elindul az előszezonjára és ez olyan dolog, amit láthatok, ha kiválasztanak. Azt hiszem, a fiatal korosztályban már van gyakorlatom és tapasztalatom, úgyhogy készen kell állnom a következő szintre."

 

"Azt hiszem, hogyha néhány fiatal játékos felkerül a felnőttek közé, akkor egy kicsit idegessé válik. Tudod, hogy nem vagy még ismert játékos, de mindenki szívesen fogad. A menedzser is sokat segít, továbbá, hogy a klub ex-játékosai is velünk vannak a csapatban, szerintem az is nagy segítség nekünk."

 

"Mindenki szívesen fogadott, amikor a felnőttek közé kerültem, és ez olyan érzés volt, amire régóta vártam. Úgy gondolom, hogy ez nekem sokat segített."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!