Sancho a 25-ös mezszámot fogja viselni
A Manchester United hivatalosan is megerősítette, hogy Jadon Sancho a 25-ös számú mezt fogja viselni, miután 5 éves szerződést írt alá a Vörös Ördögökkel.
A 21 éves játékos átigazolási ügyére végleg pont került a mai napon és Dortmundból Manchesterbe költözik egy 2026-ig szóló szerződés aláírásával. A kontraktusa pedig további egy évvel meghosszabbítható.
Arról is számos spekuláció látott napvilágot, hogy az angol válogatott támadó hányas számú mezt fogja viselni a Unitedben. Most pedig hivatalosan is kiderült, hogy a 25-ös számot látjuk majd a 2021/22-es szezon során Sancho mezének hátulján, amit már a lelkes szurkolók meg is rendelhetnek akár.
Sancho mezszámának legutolsó viselője Odion Ighalo volt, aki 2020 és 2021 között kölcsönben szerepelt a Vörös Ördögöknél. A 25-ös számot azonban valószínűleg a legtöbben a United ecuadori játékosával, Antonio Valneciával azonosítják, aki a legtöbb Old Traffordon töltött szezonja során ezt a számot viselte. Egészen pontosan 10 szezonból 8-ban. Sancho számára pedig adott a lehetőség, hogy legendássá tegye a 25-ös mezszámot, ahogy annak idején Solskjaer a 20-ast, vagy Paul Scholes a 18-as számú mezt.

A dél-londoni származású játékos a 10 Vörös Ördög lesz az 1993/94-es szezon óta, aki a 25-ös számot fogja viselni a hátán. Elődei pedig Ighalo, Valencia, Nick Powell, Danny Simpson, David Jones, Quinton Fortune, Jordi Cruyff, Kevin Pilkington és Gary Walsh voltak.
Sancho számára minden esély megvan, hogy a Vörös Ördögök mezét már a bajnokság nyitófordulójában magára ölthesse az Old Traffordon a Leeds United elleni találkozón, ami augusztus 14-én 13:30-kor kerül megrendezésre.
"Izgatott vagyok az új szezon miatt, főleg, hogy az első meccsünk az Old Traffordon lesz" - mondta a United legújabb igazolása. Mindig önbizalomnövelő, ha a saját szurkolóid előtt játszhatsz. Alig várom, hogy elkezdődjön és trófeákat akarok nyerni ennek a klubnak. Alig várom, hogy belekezdjünk, hamarosan találkozunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |