Sancho első napja a Unitednél
A szezon kezdetét megelőző hét izgalmasan indult a Manchester Unitednél, hiszen a nyáron igazolt Jadon Sancho elkezdte a közös edzéseket a csapattal.
Az angol válogatott játékos átigazolásának végére július 23-án került pont véglegesen, így nyaralását követően már nem tért vissza Dortmundba az Európa-bajnokságot követően.
A fiatal támadó Ukrajna és Cehország ellen lépett pályára a kontinensviadalon, valamint a német bajnokságban is fontos szerepet játszott klubjában, melynek színeiben 38 találkozón szerepelt az előző idény során.
A közösségi médiában megjelent posztok alapján Jadon formában tartotta magát nyári pihenője alatt is, a munka pedig mától Carringtonban tovább folytatódott számára. Első napjáról számos fotó is készült, amit a neten is láthatunk, illetve az alábbiakban néhányat meg is mutatunk.
Az még nem derült ki, hogy Sancho készen áll-e erőnlétileg a Leeds elleni bajnokira, amit az Old Traffordon fognak lejátszani, de a hét folyamán erről is érkeznek majd hírek a csapat norvég menedzserétől.
"Jadon hétfőn csatlakozik hozzánk és reményeim szerint megfelelő állapotban lesz" - mondta Ole a múlt szombati sajtótájékoztatóján.
Az ESPN-nek adott interjújában a menedzser még hozzátette, hogy optimista a nyáron igazolt játékosok fizikai állapotát illetően. Raphael Varane a héten esik át a szokásos orvosi vizsgálatokon és ezt követően dől majd csak el, hogy szombaton bevethető lesz-e már Marcelo Bielsa csapata ellen.
"Nem látom még, hogy készen fognak-e állni a Leeds elleni meccsünkre" - nyilatkozta Ole az ESPN újságírójának. "Bízom abban, hogy legrosszabb esetben a padon már ott lehetnek majd velünk."
A hét folyamán várjuk az újabb információkat a játékosok állapotáról, amiről Solskjaer személyesen fog beszámolni a következő napokban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |