Élőben közvetítik a női csapat szezonnyitóját
A Manchester United női csapatának négy mérkőzését is élőben közvetíti a tévé Angliában.
Marc Skinner alakulata három felkészülési mérkőzéséből már egyet lejátszott a hölgyek csapatával. A carringtoni edzőközpontban rendezett vasárnapi találkozón 2-2-es eredménnyel debütált a Liverpool női csapata ellen.
A felkészülést a mieink az Aston Villa és a Brighton & Hove Albion ellen folytatják, de már az is biztos, hogy szezon nyitómérkőzésén a kamerák előtt mutatkozhatnak be a lányok. A Vörös Ördögök a Readinget fogadják szeptember 3-án a Leigh Sports Villageben. A Sky Sports Premier League csatornája élőben közvetíti a mérkőzést. A kezdőrúgást a csapatok 19:45-kor végzik el.

Az ezt követő hétre ütemezett Leicester City ellen vívott találkozó menetrendje változatlan, a csapat szeptember 12-én látogat el a riválishoz.
Egyértelmű, hogy a szezon korai szakaszának legnagyobb tesztje szeptember 26-án vár a lányainkra, ugyanis a címvédő Chelsea érkezik hozzánk. Emma Hayes lányai ellen minden bizonnyal izzasztó küzdelemre számíthatnak a mieink. Ezt a mérkőzést a BBC Two közvetíti élőben 12:30-tól.
Egy héttel később újabb utazás vár a Vörös Ördögök hölgyeire, ugyanis Marc Skinner korábbi csapata, a Birmingham City látja őket vendégül. Ezt a mérkőzést a Sky Sport Football csatorna közvetíti majd 18:45-től.
A szurkolók beírhatják a naptárjaikba az első manchesteri derbi időpontját is. A városi riválissal október 9-én találkozunk hazai pályán, a találkozót pedig a BBC One adja majd.
Manchester United N csapat mérkőzéseinek közvetítései:
2021.09.03. Péntek: Manchester United N – Reading N (Sky Sports PL, 19:45)
2021.09.26. Vasárnap: Manchester United N – Chelsea N (BBC Two, 12:30)
2021.10.03. Vasárnap: Birmingham N - Manchester United N (Sky Sports Football, 18:45)
2021.10.09. Szombat: Manchester United N - Manchester City N (BBC One, 13:30)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló