Összecsapások voltak a Leeds meccs előtt
A Manchester United Leeds elleni szezonnyitó bajnokiját megelőzően összecsapások törtek ki a városban.
Az összecsapásokról videók is megjelentek a közösségi médiában, melyeken az látható, hogy valaki széket dobál, illetve volt, akit egy kukával ütöttek meg. A manchesteri rendőrség információi alapján hat letartóztatás történt, köztük öt közrendi szabálysértés miatt és további feltételezett elkövetők azonosítása is folyamatban van.
Stuart Ellison főfelügyelő, a szombati közrendvédelmi művelet parancsnoka az alábbiakat nyilatkozta: "Annak ellenére, hogy a városközpontban rendellenességek történtek, az Old Traffordon rendezett esemény nagyrészt rendőri incidens nélkül telt és szeretnék köszönetet mondani a többség mai napi együttműködéséért."
"A művelet nagy kihívást jelentett és tisztjeink órákon át fáradhatatlanul dolgoztak annak érdekében, hogy az esemény jelentősebb megszakítások nélkül folyhasson a nyilvánosság számára."
"Hat letartóztatást hajtottunk végre, ötöt közrendi bűncselekmény miatt, egyet pedig kábítószer birtoklás végett. Ezeket az illetőket ma este a manchesteri fogdában tartjuk és kihallgatjuk."
"A Manchester United és a Leeds tisztviselőivel közösen azonnal megkezdődött a munka, hogy azonosítani tudjuk a többi rendellenesség elkövetőit, így hamar elő tudjuk állítani és felelősségre tudjuk őket vonni a felelőtlen magatartásukért."
"A mai nap nagyon sok ember számára fontos volt és tömegek tértek vissza arra a helyszínre, ahová sokáig nem mehettek. Szeretnék köszönetet mondani a többségnek, tisztjeinknek és az összes érintett partnerünknek, akik segítettek abban, hogy a meccsnap biztonságos és élvezetes volt a túlnyomó többség számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló