Martha Thomas: Jöhet az edzőtábor
A Manchester United női csapatának támadója, Martha Thomas a skóciai edzőtáborral kapcsolatosan pozitív gondolatokat osztott meg az MUTV riporterével.
A Vörös Ördögök lányai már az északi határon túl folytatják a Női Szuperliga következő évadjára való felkészülést. Ennek részeként a Rangers együttesével fognak barátságos mérkőzést játszani augusztus 19-én.
Az utazásra egy Liverpool elleni döntetlennel és egy Aston Villa felett aratott győzelemmel sikerült hangolni. Az eddigi mérkőzéseket a carringtoni edzőközpontban játszották a lányok, utóbbin Thomas be is talált. A skót válogatott támadó hálás, hogy lehetősége adódott egy számára rokonszenves környezetben új szintre emelni a karrierjét.
„Nagyon izgatott vagyok. Szerintem fontos, hogy együtt lehetünk a lányokkal, és más környezetben fókuszálhatunk a felkészülésre, hasznos hét elé nézünk. Jó teszt lesz egy skót élvonalbeli csapat ellen játszani, hogy ebből is tudjunk építkezni a szezon kezdetéig.”
Thomas az Aston Villa ellen elért 2-0-s sikert követően beszélt arról is, hogy milyen érzés volt már a második pályára lépése alkalmával betalálni.

"Rendkívül jó érzés volt, de mindig az, ha le tudod tenni a névjegyed. Remélem, hogy innen már tudunk építkezni, mert mindenki nagyon odatette magát azon a meccsen, ami még inkább megkoronázza a sikert.”
„Felkészülési mérkőzés volt ugyan, de értékes játékperceket tölthetünk ilyenkor a pályán, jót tesz az erőnlétünknek is, ráadásul komoly párharc volt, egy erős csapat ellen, örülünk a győzelemnek, ez egy jó eredmény.”
A mérkőzést követő interjú volt az első alkalom azóta, hogy áttette székhelyét Manchesterbe, így egy kis bepillantást is adott a szurkolóknak, hogy miként teltek az elmúlt hetek új csapatában.
„Nagyon jól éreztem eddig magam, kellemes a környezet és a pályán is mindenki támogat, szóval nem panaszkodhatok. A klub identitása nagyszerű, Marc Skinner edző pedig azon dolgozik, hogy ennek mi is a részesei lehessünk. Az új játékosok is nagyon jól illeszkednek a csapatba, sokat erősödtünk, szóval várjuk már a bajnoki rajtot.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló