A klub közleménye McTominay állapotáról
A Manchester United friss híreket közölt Scott McTominay állapotával kapcsolatban, miután a skót középpályás kimaradt a skót válogatott jövő havi keretéből.
McTominay remekül szerepelt a Leeds ellen 5-1-re megnyert bajnokin, teljesítményéről pedig Ole Gunnar Solskjaer menedzser is elismerően szólt. A Southampton elleni mérkőzésen viszont csak a kispadon láthattuk és végül csereként lépett pályára a második játékrészben.
A norvég menedzser elárulta, hogy játékosa lágyéksérüléssel küzd és, hogy megtették a szükséges lépéseket a probléma orvoslására.
"Scottot megműtötték folyamatos lágyéksérülései miatt, amely miatt jelentős fájdalmakat élt át a mérkőzések közben" - mondta a klub hivatalos közleményében. "A felkészülési szezonban megpróbáltunk minden lehetséges eszközzel segíteni, de végül a műtéti beavatkozás mellett kellett dönteni a megoldáshoz."
"Reméljük, hogy hamarosan visszatérhet a pályára."

Ez azt is jelenti, hogy a skót játékos nem lesz ott a vasárnapi Wolverhampton elleni bajnokin, amely a nemzetközi szünet előtti utolsó mérkőzése a Vörös Ördögöknek. A csapatnak szeptemberben a szünetet követően három bajnokija lesz a Newcastle, a West Ham és az Aston Villa ellen, valamint elkezdődik a Ligakupa a Kalapácsosok ellen és a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |