A Női Ligakupa is kezdetét veszi
A Manchester United női csapata számára kisorsolták a 2021/22-es Ligakupa mérkőzéseit.
A lányok negyedik alkalommal vesznek részt a Ligakupa sorozatában, 2019-ben és 2020-ban a negyeddöntőig jutott a csapat, de előbb az Arsenal, később a Chelsea ejtette ki őket.
A tavalyi kupaszereplés nem ment túl jól, de Marc Skinner csapata jól kezdett a WSL idei szezonjában, két mérkőzésükből mindkettőt megnyerték, remélhetőleg szebb eredményt fognak elérni az idei versenysorozatban is, amit már sorozatban másodszor hódított el a Chelsea.
A United október 14-én kezdi meg a kupaszereplést csütörtökön, ahol a Championshipben szereplő Durham lesz az ellenfelük, utána a Manchester City következik, akikkel már sorozatban a negyedik alkalommal kerülnek egy csoportba, velük hazai környezetben mérkőznek meg november 17-én szerdán.
A Kékeket az eredetileg négy csapatot magában foglaló B csoportba sorolták be, miután nem jutottak tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből.
A szuperliga újonca, a Leicester City látogat aztán a Leigh Sports Village-re december első vasárnapján és idegenben lesz az utolsó csoportmeccs az Everton ellen tíz nappal karácsony előtt.

Az idei Ligakupa kissé megváltozott, bár a csoportkörök továbbra is regionális alapon zajlanak. A két északi csoportban, beleértve a United-et is, öt csapat szerepel, a három déli csoportban pedig négy csapat.
Miután egy alkalommal mindenki játszott egymással, az öt csoport győztesei csatlakoznak a Chelsea és az Arsenal csapataihoz, akik Bajnokok Ligája részvételük révén automatikusan kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe.
A csoportokból a legjobb második helyezett - a pont/meccs rangsor alapján - szintén bejut a nyolcaddöntőbe.
United Liga-kupa párosítások:
Október 14 – Durham (Idegenben, 21:00)
November 17 – Manchester City (Otthon, 21:00)
December 5 – Leicester City (Otthon, 14:00)
December 15 – Everton (Idegenben, 21:00)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló