Manchester United 0-1 West Ham United

Korai kapott gólra képtelen volt válaszolni a United, amely így búcsúzni kényszerült a Ligakupa további küzdelmeitől.


A hétvégi bajnoki után ezúttal a Ligakupában találkozott egymással a két csapat, de ezúttal a Vörös Ördögök voltak a pályaválasztók.

 

Mindkét menedzser felforgatott kezdőcsapatot küldött a pályára, a hazaiaknál többek között a pályán volt Henderson, Martial, Bailly, Telles, Dalot és van de Beek is.

 

Az első támadás a Kalapácsosoké volt, a jobb szélen Yarmolenko kapott labdát, Telles nem tudta megállítani, az ukrán támadó Bowent játszotta meg, aki azonban kapu mellé tüzelt.

 

A 9. percben megszerezte a vezetést a West Ham; Fredericks ment el könnyedén Telles mellett, majdnem az alapvonalig futott le, onnan vissza passzolt Lanzinihez, aki üresen állt és 10 méterről a kapuba gurított.

 

Megérdemelt volt a vendégek előnye, a hazaiak az első 10 perc során semmit nem mutattak támadásban és a védekezéssel is voltak gondok.

 

A 11. percben Lingard a tizenhatoson belül elesett, de Moss nem ítélt büntetőt. Pedig Noble igen szépen húzta a mezét a United 14-esének. Nem sokkal később egy szöglet után Mata éles szögből lőtt a lécre.

 

Sancho is lőhetett, de ebből is csak szöglet lett, amiből aztán semmi veszély nem alakult ki. De legalább aktívabb manchesteri csapatot láthattunk már.

 

A 15. percben Matic ment el három ellenfél mellett, Martialt indította csodásan, a francia lövésébe belelépett egy védő, így a labda a kapu előtt elgurult, Dalot nem ért oda, hogy esetleg a hálóba pöckölte volna a labdát.

 

Tíz perccel később Lingard lövésénél kellett nagyot nyújtóznia Areolának. 

 

Sikerült erre a találkozóra is egy "remek" játékvezetőt küldenie a szövetségnek. Moss engedte Noble-nak, hogy a rá jellemző, tisztának nem mondható játékkal rukkoljon elő, miközben a másik oldalon kisebb szabálytalanságokat azonnal lefújt a spori.

 

A félidő utolsó harmada nagyon langyosra sikeredett, bár voltak lövései a manchesterieknek, a kaput nem nagyon sikerült eltalálniuk, így a West Ham vonulhatott előnnyel a szünetre.

 

Fordulás után a hazaiak letelepedtek a West Ham térfelén, az első 10 perc során szinte át sem lépte a felezővonalat a Moyes-csapat, de Sancho és Dalot lövésén kívül nem sok mindent lehetett feljegyezni.

 

A 61. percben Ole Gunnar Solskjaer cserélt, Greenwoodot küldte fel a pályára, aki első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de Areola nagyot védett lábbal. Van de Beek indította kiválóan a fiatal csatárt.

 

A 64. percben egy labdaszerzés után Lingard lőtt, a Kalapácsosok kapusa azonban védett. 

 

Akadozott a gépezet, Fernandes és Elanga is pályára került, bízva az egyenlítésben. 

 

Utolsó 10 perc kezdődött, Martial és Greenwood próbálkozásainál is Areola hárított, miközben Fernandes óriásit szerelt egy vendég kontránál.

 

A 86. percben eldőlhetett volna a meccs, Yarmolenko került hatalmas helyzetbe, már a kapuson is túljutott, ám kapufára lőtte a labdát. Két perccel később szintén eldőlhetett volna minden, a United teljesen kitámadott, a WHU kontrázott, Noble került ajtó-ablak helyzetbe, de Henderson elképesztően nagyot védett. Akárcsak Bowen próbálkozásánál...

 

Hihetetlen, a Vörös Ördögöknek máris véget ért a Ligakupa szereplés. Néhány játékos, akik kevesebb lehetőséget kaptak, kicsit elgondolkozhatnának, miért is van ez a helyzet. Lehetne neveket sorolni, de felesleges, remélhetőleg az átigazolási szezonban majd kiderül úgyis.

 

 

Ligakupa, 3.forduló
Manchester United 0-1 West Ham United
Old Trafford

 

Vezette: Jonathan Moss

 

United: Henderson - Dalot, Lindelöf, Bailly, Telles(Elanga 73.) - Matic, van de Beek- Sancho, Mata(Greenwood 61.), Lingard(Fernandes 73.) - Martial
Nem használt cserék: Heaton, Jones, Wan-Bissaka, McTominay

 

West Ham: Areola - Johnson, Dawson, Diop, Fredericks(Coufal 17.) - Noble, Kral - Yarmolenko, Lanzini(Fornals 69.), Masuaku(Vlasic 69.) - Bowen
Nem használt cserék: Randolph, Zouma, Benrahma

 

Gólszerző: Lanzini 9'

 

Sárga lap: Noble


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!