Manchester United N - Chelsea N 1-6

A Manchester United női csapata csalódást keltő vereséget szenvedett a Chelsea gárdájától a Női Super League aktuális fordulójában vasárnap.


A Vörös Ördögök fogadták a regnáló bajnokot a Női Super League keretein belül a Leigh Sports Village pályáján, bár utólag Marc Skinner lányai inkább minél gyorsabban szeretnék elfelejtenék a találkozót. 

 

Fran Kirby már a második percben előnyhöz juttatta a vendégeket, az eredményt aztán Pernille Harder meg is duplázta a 25. percben. Sam Kerr állította be a félidő végeredményét, ami így 3-0 volt a Kékek javára.

 

A második játékrészben Alessia Russo a padról beállva kozmetikázott ugyan az eredményen, de Kerr meglőtte második gólját is a Chelsea javára néhány perccel később. Kicsivel a mérkőzés vége előtt a Kékeknél csereként beálló Drew Spence és Jessie Fleming is meglőtték a maguk góljait, amivel a Manchester United lányai 6-1-es vereséget szenvedtek, így első alkalommal kaptak ki a WSL idei szezonjában. 

 

A vendégek igen hevesen kezdték a mérkőzést. Sam Kerr már az első percben próbálkozott, amit még Mary Earps nagyszerűen hárítani tudott. Sajnálatos módon a második percben a vendégek erőfeszítése kifizetődött, a Chelsea megszerezte a vezetést. Egy jól felépített támadás végén Fran Kirby jóvoltából a kapuba került a labda, ami a vendégek korai előnyét jelentette.  

 

A kemény kezdést követően a Vörös Ördögök kezdtek belerázódni a mérkőzésbe. Ona Batlle jóvoltából meg is lett az első United akció egy lövéssel a végén, amit a védők blokkolni tudtak. A hazaiak bár egyre jobban kontrollálták a mérkőzést, sajnos gólig nem jutottak el. Ekkor a Chelsea is ráébredhetett, hogy rezeg a léc, így válaszolni kívánt, ezt Kirsty Hanson kísérelte meg nagyjából 22 perc játék után tüzelt, de a skót próbálkozása mellé ment. Hazai oldalon is akadt látnivaló, azonban az érkező keresztlabdát Staniforth, bár lekezelte a Chelsea büntetőterületén belül, mégsem tudta megfelelően kontrollálni a labdát, így a 37-es mezszámú játékos nem tudott veszélyt jelenteni a Kékek kapujára. 

 

A 25. percben végül ismét a Chelsea jutott el a hazaiak kapujáig kitörve azok szorításából és növelték meg előnyüket. 0-2. Pernille Harder futott el a bal oldalon otthagyva a hazai védelmet és egy az egyben vezette rá Earps-re a labdát, majd nemes egyszerűséggel átemelte a kapus felett a labdát. 

 

Earps határozottan állta a sarat Harder lövésénél a 38. percben, a második próbálkozást is sikerült hárítani, de sajnos Kerr harmadik próbálkozása már utat talált a kapuba, így már 3-0-ra vezettek a vendégek. Szinte egy az egyben lemásolták az első gólt, keresztlabda jött a kapu előterébe Kirby-től Kerr-ig, aki belőtte csapata harmadik gólját. 

 

Marc Skinner végrehajtott pár változtatást a szünetben, Alessia Russo váltotta Staniforth-t, ami jó döntésnek bizonyult, ugyanis szépíteni tudott a félidő kezdését követően. Zavartalanul lőhette kapura a csapattársai által megszerzett labdát Russo, lövésébe egy védő bele is állt és ennek köszönhetően pattant be a kapuba. 

 

 

Sajnálatosan a szerzett gól nem csigázta fel eléggé a hazaiakat, a vendégeket annál jobban, Kerr ugyanis válaszolni tudott Russo góljára. A középre adott labdába egy manchesteri láb még beletudott érni, de második próbálkozásra a csatár begyötörte a labdát a kapuba, habár erősen lesgyanús volt a szituáció, gólját végül megadták. 1-4

 

A Vörös Ördögök megannyi helyzetet dolgoztak ki, de sajnos nem voltak szerencsések a befejezéseknél. Gyönyörűen futott el Leah Galton, majd egy mély keresztlabdával játszotta meg Hanson-t az 55. percben, de a támadó lövése elkerülte a kaput. Később Galton került helyzetbe, de fejesét blokkolták, Russo erősteljes lövése pedig a keresztlécen pattant, mind ez azután, hogy Hayley Ladd-et Jackie Groenen váltotta a 65. percben. 

 

Skinner csapata mindent megtett, de nem találtak fogást a Chelsea lányain, nem úgy a vendégek, akik a meccs vége előtt az ötödik és hatodik góljukat is meglőtték két cserejátékosuknak köszönhetően. Drew Spence lőtte a következő gólt öt perccel a meccs vége előtt, Jessie Fleming adta meg végül a kegyelemdöfést, amivel három ponttal távozott csapata a Leigh Sports Village-ről, csalódástkeltő délutánt okozva a United lányainak. Végeredmény: 1-6

 

 

Meccs összefoglaló:

 

United: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, Batlle; Zelem, Groenen (Ladd 65); Hanson, Staniforth (Russo 46), Galton (Jones, 80); Toone

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, Fuso

Gól: Russo 48

 

Chelsea: Berger; Bright, Carter, Eriksson; Charles (Andersson 58), Ingle, Leopolz, Reiten (Fox 78); Kirby (England 78), Kerr (Spence 82), Harder (Fleming 78)

Nem használt cserék:  Musovic, Nouwen, Ji, Telford

Gólok: Kirby 2, Harder 25, Kerr 44, 51, Spence 87, Fleming 90

 

Mérkőzést vezette: Kirsty Dowle


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!