Manchester United N - Manchester City N 2-2

A Manchester United és a Manchester City küzdelme izgalmasra sikeredett a Leigh Sports Village stadionban, Garet Taylor lányai pedig tíz emberrel játszva is pontot tudtak menteni a meccs végén.


Georgia Stanway a 36. percben került a kiállítás sorsára, ami igencsak megváltoztatta a játék kimenetelét, mégis a City nyitotta meg a gólcsapot mivel percekkel az eset után Bunny Shaw fejelte be az első félidő egyetlen gólját. 

 

A United elszántan jött ki a második félidőre és ehhez mérten lőttek is két gyors gólt - az első egy okos gól Lucy Staniforth-tól, míg a második gólt Alessia Russo szerezte, ezzel megfordítva a meccs állást, úgy, hogy 15 perc volt hátra a mérkőzésből. 

 

A csere Ellen White visszahozta a City-t a meccsbe, miután egy két méteres lövéssel egyenlíteni tudott annak ellenére, hogy Mary Earps még védeni tudta Jess Parks próbálkozását. 

 

Az eredménynek köszönhetően a United női szakasza megelőzte a Chelsea-t a Női Szuperliga tabelláján, de a Kékeknek is hátra van egy mérkőzésük a hétvégén a Leicester ellen. 

 

Első félidő történései:

 

A United megmutatta a tudását a pályán az első félidőben, különösen egy jó kombináció révén a bal szélen Ona Batlle és Leah Galton jóvoltából, mégis ők húzták a rövidebbet. A Vörös Ördögök próbálták felvenni a versenyt, általában nyerték a párharcokat, de ez nem volt elég ahhoz, hogy feltörjék a City védelmét. 

 

Mary Earps is jó formát fogott ki, első védését Janine Beckie közeli próbálkozásánál kellett bemutatnia, az amerikai támadó Lauren Hemp passzából próbált bal lábbal gólt elérni. Néhány perccel később, Maria Thorisfottir sietett Earps segítségére, aki tisztázni tudott Hemp fejesénél, az oldal vonalon túlra juttatva a labdát.

 

A United időről időre próbált veszélyt jelenteni a City kapujára, például Hanson háttal a kapunak egy bal lábas csavart lövéssel próbálkozott a büntetőterület oldalánál, de hiába - úgy tűnt mindkét csapat óvatos egymással. Ezt az óvatosságot a City jobb hátvédje Georgia Stanway megunta végül, amikor Galton lábának ugrott, és akaratlanul belelépett a négyfejű combjába. A játékvezető néhány másodpercig mérlegelte a döntését, mielőtt Stanwayt kiállította volna.

 

 

Ez a mozzanat, úgy tűnt fellelkesítette a Unitedes lányokat, de az sajnos nem tartott sokáig. Két perccel később, Bunny Shaw, a City játékosa fejelte a United kapujának közepébe a labdát, miután Demi Stokes keresztlabdája megtalálta fejét. 

 

A félidőben a City előnye, majdnem megduplázódott. Stokes adott tökéletes keresztlabdát Hemp irányába, aki átverte Batlle, miután másik két United játékoson feje felett átszállt a labda, a döntő pillanatban az az oldavonalon túlra pattant még azelőtt, hogy a City támadója megkísérelhette volna azt a kapura lőni. 

 

Második félidő:

 

A United a második félidőre elszántan érkezett ki a gyepre. Toone és Blundell is próbálkoztak, de lövéseiket blokkolták, Galton pedig a büntető területen belül lebírkózták, azonban a bíró elzavarta a méltatlankodó Vörös Ördögöket. Később Earpnek kellett közbe avatkoznia Hemp lecsapódó lövésénél miután a United elajándékozta a labdát az utolsó harmadban.

 

Toone kínálta meg Taiebet egy lövéssel, így a City kapusának a félidőben először kellett védenie, Megfordult tengelye körül és a büntetőterület széléről küldte kapura. Ez az ajtó-ablak helyzet megmutatta, hogy a United-nak csupán egy pillanatnyi kreativitásra volt szüksége ahhoz, hogy szintet lépjen. Blundell végzett el a bal oldalon szögletet, Toone-nak tolta ki a labdát, aki megfordult, és gyorsan kapu elé passzolt, ahol Staniforth, visszaszerezve a labdát a háta mögül, bepattintotta a labdát a kapuba, és ezzel megszerezte első Unitedbeli gólját.

 

 

Egy perccel később Galton viharzott át a pályán két védő szorításában. Nem igazán találta a lehetőséget a befejezésre így el is puskázta a helyzetet, nem úgy, mint Russo két perccel később. Batlle adta a keresztlabdát balról, Russo pedig elsőre rosszul vette át a labdát, de megtartotta az egyensúlyát, át tette a labdát a másik lábára, majd egy jól helyezett lövéssel a jobb alsó sarokba zúdította a labdát.

 

A United örömre azonban nem tartott sokáig, miután Ellen White kiegyenlített a mérkőzés vége felé közeledve. Az angol támadó jókor volt jó időben, Earps még bemutatott egy csodálatos védést Jess Parks távoli lövésénél, de a kipattanóra White ért oda leggyorsabban. Közelről pedig nem hibázott. 

 

A Vörös Ördögöknek nagyobb erőfeszítést kellett volna tenni a vezetés megtartásához a City ellen a hajrában, de a vendégek jól védekeztek Skinner lányaival szemben. 

 

Meccs összegzés:

 

United: Earps; Batlle, Mannion, Thorisdottir, Batlle; Zelem, Groenen (C); Hanson (Staniforth 67), Toone, Galton; Russo.

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, Ladd, Fuso, Jones.

Gólok: Staniforth 72, Russo 75 | Bunny Shaw 33, White 79

Nézőszám: 3797


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!