Bruno felkészült az Atalanta elleni meccsre

Bruno Fernandes szerint a Tottenham elleni győzelemre kell alapoznia a csapatnak az Atalanta elleni Bajnokok Ligája találkozó alkalmával is.


A portugál játékmester csapata két góljában is döntő szerepet játszott a végül 3-0-ra végződő londoni bajnokin. Fernandes előbb honfitársának, Cristiano Ronaldonak adott egy gólpasszt, majd Edinson Cavani előtt az ő rámenőssége és szemfülessége kellett ahhoz, hogy Ronaldo asszisztáljon Cavani találata előtt.

 

Ez volt az első alkalom, hogy Ronaldo és Cavani is a kezdőben kapott helyet és ennek apropóján Brunot megkérdezték, hogy milyen a két támadó mögött játszani.

 

"Őszintén szólva azt gondolom, hogy nagyon jó csapatunk van, ami nem csak Ediről és Cristianoról szól. Természetesen vitathatatlan a szerepük a szombati sikerben, mivel gólokat szereztek, de úgy gondolom, hogy a csapat minősége miatt könnyű kiszolgálnom bármelyik csatárunkat."

 

"Minden támadónk más és más tulajdonsággal rendelkezik és mindegyikük nagyszerű játékos. Bármelyikük képes bármilyen pozícióból a gólszerzésre. Elégedett vagyok a csatáraink teljesítményével, rengeteg tehetséges játékosunk van és számomra ebből kifolyólag teljesen mindegy, hogy ki játszik épp elöl, mert tudom, hogy az adott illető magas minőséget fog képviselni és nekem csak annyi a dolgom, hogy kiszolgáljam és boldoggá tegyem őket a passzaimmal."

 

 

Fontos és nehéz héten van túl a United, hiszen a játékosok, edzők és a szurkolók is szerettek volna túllépni a Liverpool elleni megalázó vereségen. Fernandes most azt is elárulta, hogy a játékosok hogyan reagáltak az eseményekre és kitart azon véleménye mellett, hogy a játékosok önbizalmát nem tiporta sárba a nem megfelelő eredmény.

 

"Nyilvánvaló, hogy az a vereség nagyon fájó volt, de nekünk utána már a Tottenham elleni találkozóra kellett készülnünk, így a vereség is a múlté vált. A hitünk mindig ugyan az marad, ha nyerünk is és nem fogja a hozzáállásunkat semmilyen kudarc vagy győzelem megváltoztatni."

 

"Azt gondolom, hogy a játékosok reakciója megfelelő volt. A vereség utána 1-2 napban nehéz kezelni a történteket és ahogy a szurkolók, úgy mi is rettenetesen éreztük magunkat. Azért lépünk mindig pályára, hogy valami nagyszerűt tudjunk nekik adni és a Liverpool ellen cserben hagytuk őket."

 

"De, ahogy mondtam is, az a meccs már a múlt és a Tottenham elleni jól végeztük a dolgunkat és azután pedig már azon járt az eszünk, hogy mit tehetünk az Atalanta ellen. Ez most egy másik sorozat, melyben szintén meg akarjuk nyerni a meccsünket, így most csak a holnapra koncentrálunk."

 

Fernandes ugyan Portugáliából érkezett a Unitedhez, a Sporting előtt azonban több évet is Olaszországban töltött a Novaránál, az Udinesenél és a Sampdoriánál. Az Atalanta ellen ebben az időszakban 7 alkalommal is pályára lépett. Amikor a bergamoi csapatról kérdezték Fernandes dicsérettel illette kedd esti ellenfelüket elsődlegesen mentalitásuk és a közelmúltban mutatott felemelkedésük miatt.

 

"Vannak olyan játékosaik, akik sok problémát okozhatnak nekünk. Muriel és Zapata kulcsfontosságú játékosok, de úgy gondolom, hogy a teljes keret nagyon erős és az egységükből képesek a legtöbb erőt meríteni."

 

"Hisznek magukban és vágynak a sikerre és képesek folyamatosan jól teljesíteni. Ahogy Ole is mondta, Gasperini mester remekül átadta nekik, hogy mit vár, mit kell tenniük és igazi csapattá kovácsolta a játékosokat. Négy, vagy öt esztendővel ezelőtt senki nem gondolta, hogy az Atalanta ott lesz, ahol ma tart, ezért pedig hatalmas elismerés jár nekik."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Atalanta - Manchester United

Bajnokok Ligája, 4. csoportmérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!