Carrick: Sancho új arcát ismerhettük meg
A Manchester United megbízott menedzsere, Michael Carrick elégedett volt Jadon Sancho teljesítményével a Villarreal elleni 2-0-s Bajnokok Ligája győzelem során.
A fiatal szélső megszerezte első gólját a Unitedben és a mérkőzés során korábban már volt egy nagy lehetősége, amit a házigazdák kapusa még hárítani tudott. Magabiztosan játszott a jobb szélen és azt a formáját mutatta, ami miatt a Vörös Ördögök a nyáron leigazolták a Borussia Dortmundtól.
Gólja nagyon látványosra sikerült, amit a szurkolók reakciója is jól mutatott, emellett pedig a 3 pont sorsát is megpecsételte, miután Ronaldo megszerezte a vezetést.
"Nagyon örültem Jadon góljának" - mondta Carrick a klubmédiának. "Ma este mindent beleadott, rengeteget dolgozott. Nem csak a labdával mozgott jól, bár tudom, hogy szereti birtokolni a játékszert és úgy művelni csodálatos dolgokat. Ma este egy új oldalát ismerhettük meg a csapatban és a gólja pedig nagyszerű és tökéletes volt."
A megbízott menedzser a BT Sportnak nyilatkozva hozzátette: "Zseniális befejezés volt Jadon lövése és védekezésben is sokat tett. Végig keményen küzdött a pályán és ott volt, ahol szükség volt rá. Nagy este volt ez számára."
A szurkolók is kitörő örömmel fogadták Sancho találatát, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szerintük ő volt a mérkőzés legjobbja. Sancho David de Gea-t is megelőzte a szavazáson és szeretné a tegnap látott teljesítményt hozni a vasárnapi a Chelsea elleni bajnokin.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló