Lindelöf: Büszke vagyok a srácokra

A Manchester United védője, Victor Lindelöf büszke arra, ahogy a Vörös Ördögök helyt álltak a Villarreallal szemben és végül elhozták a 3 pontot Spanyolországból.


A csapat különösen nehéz napokat élt meg a hétvégi, Watford elleni 4-1-es vereség óta, amit követően menesztették Ole Gunnar Solskjaert a menedzseri posztról, ám kedd este a történtek ellenére is fontos győzelmet arattak a spanyolok ellen.

 

A küzdelmes találkozón elér 2-0-s eredmény biztosította a csapat továbbjutását a csoportkörből az egyenes kieséses szakaszba, majd később az is kiderült, hogy nem csupán a továbbjutás lett biztos, hanem az is, hogy az első helyen végeznek a Vörös Ördögök az F jelű csoportban. Az Atalanta Young Boys ellen elért 3-3-as döntetlene ugyanis azt jelenti, hogy egyik ellenfél sem fogja tudni pontszámban megelőzni az angol rekordbajnokot.

 

Lindelöf az MUTV-nek adott meccs utáni interjújában elmondta, hogy mit is gondol a csapat által elért sikerről.

 

"Nehéz hetek vannak mögöttünk és különösen nehéz volt az elmúlt pár nap, de azért jöttünk ide, hogy megnyerjük a mérkőzést és továbbjussunk a következő körbe és ez sikerült is" - mondta a svéd védő.

 

"Nagyon büszke vagyok a srácokra most és boldog vagyok, hogy túl vagyunk ezen a találkozón."

 

A 3 ponthoz hasonlóan annak is fontos jelentőssége lehet, hogy a csapat hosszú idő után kapott gól nélkül tudott lehozni egy mérkőzést. Időszerű is volt, hogy a szezon eddigi második kapott gól nélküli találkozója meglegyen, Lindelöf pedig ezt szeretné ugródeszkának használni a folytatásra nézve.

 

 

"Régóta nem tudtunk kapott gól nélkül lehozni egy meccset így ennek most az egész csapat nagyon örül. Erre az eredményre építhetünk. Mindig is mondtam, hogy fontos az, hogy ne kapjunk gólt, mert elöl olyan srácok vannak, akik képesek gólt szerezni és ma pontosan ez történt."

 

A pálya másik végén Ronaldo és Sancho gondoskodtak arról, hogy amit a svéd bekk beszélt, az úgy is legyen. Mindkét támadó besegített a védekezésbe is és ami a legfontosabb, hogy a hajrában gólokkal jelentkeztek.

 

Victor nagyon örült a góloknak, különösen Jadon találatának, ami első volt a Unitedben és egyéni teljesítményének is.

 

"Nagyon-nagyon örülök Jadon góljának. Elképesztő volt látni a teljesítményét és azt a munkát ami a meccsen végzett. Nagyon örülök neki."

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!