Chelsea 1-1 Manchester United

Sancho góljával vezettek a Vörös Ördögök, de egy 11-esből egyenlíteni tudott a Chelsea.


Michael Carrick kivette a kezdőcsapatból Cristiano Ronaldot, ezúttal Rashford volt elöl Sanchoval és Fernandessel.

 

Sajnos ahogyan várható volt, a Chelsea akarata érvényesült a meccs elején, 3 perc alatt kétszer is nagyot védett De Gea. Azonban utána kicsit leült a találkozó, a United összeszedte magát védekezésben, így a hazaiak már nem tudták megdolgoztatni De Geát.

 

Az első valamire való támadásunk a 21. perc végén történt meg, szépen hozta fel a labdát Fernandes, aki Sancho elé gurított, az angol visszatette Fernandesnek, aki azonban 19 méterről csúnyán kapu mellé lőtt.

 

Továbbra is a Chelsea járatta jóval többet a labdát, de komoly helyzet nem alakult ki. A 31. percben Rüdiger unta meg a támadók szerencsétlenkedéseit, átlövéssel próbálkozott, De Gea beleért, a labda pedig a lécen csattant.

 

A 33. percben Hudson-Odoi tört be balról a tizenhatoson belülre, próbálkozását blokkolni tudta a védelem. Két perccel később ismét lőhetett a támadó, De Gea viszonylag könnyedén hárított.

 

Az utolsó 5 percben két manchesteri lehetőség alakulhatott volna ki, de Sancho botrányosan rosszul vette át a labdát, Fredet pedig Rüdiger megállította a tizenhatoson belül.

 

Az első 45 percben nem született gól, ami inkább a Unitedre nézve volt hízelgő, bár ez a mai védekezés nem volt rossz, még ha a Chelsea olykor eljutott a tizenhatosig, de a kapu előtt mindig lemaradtak a labdákról.

 

Fordulás után öt percet sem kellett várni a gólra. A Chelsea támadott, de kivágták a labdát, a középpályán Jorginho nagyon rosszul vette le, Sancho elvitte mellőle, kapura tört, Rashford futott vele, de nem kapta meg, mivel Sancho higgadtan a bal alsóba gurított, 1-0 a Unitednek!

 

Az 56. percben Loftus-Cheek kapott remek labdát, 2v1-ben mehetett a Chelsea a kapura, de Lindelöf óriásit mentett. Nem sokkal később Fred lövése kerülte el a hazai kaput.

 

Két perccel később komoly egyenlítési lehetőség alakult ki egy szöglet után, Werner nagyon üresen volt a kapu előtt, de 9 méterről csúnyán kapu mellé bombázott.

 

A 63. percben 10-0 volt a szögletarány, ez is sokat elmondott a meccsről, azonban a United még mindig vezetett Londonban!

 

A 67. percben egy szöglet után Wan-Bissaka akarta kivágni a labdát, de Silva lábát találta el, a játékvezető büntetőt ítélt. Jorginho állt a labda mögé és a jobb alsóba lőtt, 1-1.

 

A 79. percben Wernerhez került a labda, aki 10 méterről lőtt, Wan-Bissaka blokkolt. Valamennyit jóvá tett hibájából a bekk.

 

Ziyech két csel után lőtt 16 méterről, De Gea biztosan hárított.

 

A 88. percben Mendy adta el a labdát nagyon csúnyán, Fred szedte össze, majd úgy gondolta, átemeli a kapust, de a kezébe ívelt. Ebben több lehetett volna.

 

Öt perc ráadás alatt leginkább a Chelsea térfelén járt a labda, de sajnos csak szögletig jutott a csapat, de Taylor még engedte a meccset, a 97. percben Rüdiger kapott nagy labdát, de 8 méterről a lelátó 23. soráig lőtte a labdát.

 

Maradt az 1-1, ami talán a United számára jobb eredmény, azonban az tény, a csapat ma nagyon nagyot játszott védekezésben.

 

 

Premier League, 13. forduló
Chelsea 1-1 Manchester United
Stamford Bridge

 

Vezette: Anthony Taylor

 

Chelsea: Mendy - Chalobah, Silva, Rüdiger - James, Loftus-Cheek, Jorginho, Alonso(Mount 78.) - Ziyech, Hudson-Odoi(Pulisic 78.) - Werner(Lukaku 82.)
Nem használt cserék: Arrizabalaga, Azpilicueta, Christensen, Barkley, Havertz, Niguez

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Bailly, Telles - Fred, Matic, McTominay - Fernandes(van de Beek 89.), Rashford(Lingard 77.), Sancho(Ronaldo 64.)
Nem használt cserék: Henderson, Jones, Dalot, Mata, Martial, Greenwood

 

Gólszerző: Jorginho 69' (11-esből) illetve Sancho 50'

 

Sárga lap: James, Jorginho illetve McTominay, Rashford, Fernandes, Ronaldo, Bailly

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!