Manchester City U23 - Manchester United U23 3-1
A Manchester United fiataljai a Tottenham elleni döntetlent követően a városi derbin sem tudtak győzedelmeskedni, a Manchester City U23 3-1-es arányú vereséget mért a Vörös Ördögökre.
A Manchester City fiataljai már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés sorsát McAtee, Kayky és Bobb góljaival, amire a második játékrész derekán Hugill tudott válaszolni szépségtapasz gyanánt.
Már a mérkőzés első perceiben megindult a City, Breckin ugratta ki nagyszerűen Bobbot, aki végül nem találta el jól a labdát és a kapu mellé gurított.
A következő akció egy büntetőnek köszönhetően már góllá is érett. McAtee kapott nagyszerű labdát középen, tolt egyet rajta, és Svidersky lábában felbukott, aki egy ütemet késett a belépővel. A büntetőt maga a sértett végezte el, Kovar jobbra dőlt, a labda a bal sarokba csapódott. 1-0
A bekapott gól meg is zavarta a csapatot, Kovar adott el egy labdát a tizenhatos előtt, ráadásul kint is állt a hálóőr kapujából, Kayky pedig nem volt rest kihasználni hibáját és elcsavarni mellette a játékszert, ami a kapufa segítségével a hálóban kötött ki. 2-0
A harmadik találatnál is kellett a United védőinek közreműködése. Wellens adta el a játékszert a 16-oson belül, amire Bobb lecsapott, egy az egyben kicselezte a kapust és beverte a labdát az üres kapuba. 3-0

A második félidőben a United szépítőgólja is védelmi hibából születet. A City védői szórakozták el a labdát a tizenhatoson belül, Shoretire lecsapott rá, középre gurított Hugillnak, aki közelről nem hibázott. 3-1
A United próbálta még menteni a menthetőt, Emeran tálalt nagyszerű labdát Hugill elé, aki egy az egyben vezethette rá a kapusra, kicselezte a hálóőrt, majd az üres kapura tűzte, amibe még egy City védő bele tudta tenni a fejét, így maradt az állás, pedig szépségdíjas volt az akció.
Az eredmény már nem változott, második meccsén maradt nyeretlen a csapat és úgy tűnik megvetették lábukat a 7. helyen. Javítani a Brighton ellen lesz lehetősége a fiataloknak 21-én pénteken 15 órai kezdéssel.
Összefoglalás:
United: Kovar; Wellens, (Jurado 45), Fish, Hardley, Fernandez; Svidersky, Savage; Shoretire, Iqbal, Emeran, Hugill
Nem használt cserék: Ennis, Hansen, Mastny, McNeil
Gólok: McAtee 32 (büntetőből), Kayky 34, Bobb 38 ill.: Hugill 68
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló