Újabb változások a menetrendben

A Manchester United februárban fogja pótolni a Brighton ellen elhalasztott bajnokiját.


A pótlás mellett a Premier League azt is bejelentette, hogy a televíziós közvetítések miatt 3 márciusi mérkőzést is a tervezetthez képest más időpontban fognak megrendezni.

 

A Graham Potter vezette csapat ellen elmaradt bajnokit február 15-én fogják lejátszani az Old Traffordon a Southampton és a Leeds elleni mérkőzések között. A találkozót eredetileg december 18-án játszották volna le a felek, de a klubnál megsokasodó COVID esetek miatt végül a halasztás mellett döntöttek.

 

 

A március kulcsfontosságú hónap lesz Ralf Rangnick csapatának, hiszen 3 rangadót is játszanak a Vörös Ördögök. Március 6-án, vasárnap fogják a változások miatt megrendezni a City elleni városi derbit az Etihad Stadionban 17:30-as kezdéssel, a következő hétvégén pedig a Tottenham érkezik az Old Traffordra, az összecsapás szintén 17:30-kor kezdődik majd, 12-én.

 

Minden angol futball szerelmese bevésheti a naptárába március 20-át, ugyanis ekkor utazik a United az Anfieldre, hogy megmérőzzön az ősi rivális Liverpool csapatával. Ugyanakkor érdemes még egy kérdőjelet is odatenni az esemény mellé, mert ha valamelyik, vagy mindkét klub továbbjut az FA-kupában, akkor ez az időpont még változhat.

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!