Új edzőmez szponzor a láthatáron
A Manchester United hamarosan új, több évre szóló szponzori megállapodás megkötését jelentheti be a Tezos blokklánc platformmal.
A The Athletic értesülései szerint a felek évi 20 millió fontos összegben állapodtak meg, a United pedig a hivatalos bejelentés előtt már el is készítette a promóciós anyagokat a klub edzőközpontjában. Maga a carringtoni edzőkomplexum és annak névhasználati joga nem képezi az egyezség részét.
A Vörös Ördögök korábbi, 8 évre 120 millió fontot érő szponzori megállapodása az amerikai Aon biztosítási társasággal az előző szezonban véget ért.
Úgy tudni, hogy tárgyalások folytak a The Hut Grouppal az Aon edzőmezeken való leváltásáról, ám a manchesteri székhelyű céggel kútba esett a megállapodás, miután a Glazer család tulajdonlása elleni tüntetések részeként bojkottálási kampány indult a szurkolók körében a klub kereskedelmi partnereire vonatkozóan. Ebből kifolyólag a csapatnak a szezon eddigi részében nem volt edzőmez szponzora.
A United később másik cégekkel is folytatott egyeztetéseket, köztük több, a blokklánc technológiában érdekelt szervezettel, de végül a Tezosszal megkötött nagy összegű megállapodás bejelentésére kerülhet sor hamarosan.

A Tezos Alapítvány által működtetett Tezos egy blokklánc vagyis egy, az Etherumhoz hasonló decentralizált számítástechnikai hálózat.
A Tezoshoz hasonló blokkláncok a jelenleg elterjedt technológiákhoz képest sokkal hatékonyabban képesek a digitalizált tranzakciók véghez vitelére, a folyamatba közbe iktatott költséges résztvevő kiiktatásával.
A technológia ellenzői a blokklánc tranzakciók magas erőforrásigénye miatti karbon kibocsátást szokták felemlegetni, a Tezos azonban egy sokkal energiahatékonyabb platform, mint versenytársai. Úgy tudni, hogy a Unitednél a megállapodás aláírása előtt alaposan tájékozódtak ebben a tekintetben, mert fontos volt számukra új partnerük hitelessége.
Az ügylet létrejötte önbizalommal töltheti el a Unitedet, hogy a klub még mindig értékes kereskedelmi szempontból a pandémia és a pályán mutatott vegyes teljesítmények ellenére. Cristiano Ronaldo nyári, Juventustól való szerződtetése segített abban, hogy a klub kereskedelmi lehetőségei kitáguljanak a szezon során, de a Unitednél másodlagosnak tekintik ezeket a pályán mutatható teljesítményéhez képest.
A Manchester United egyelőre nem kívánta kommentálni az értesülést, a Tezos pedig bár felvette a kapcsolatot a The Athletic-kel, érdemben nem kommentálták az információkat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Pénzügyek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |