Scott személyes célja

Scott McTominay elárulta, hogy függetlenül attól milyen poszton játszik élvezi, hogy a Manchester Unitedben és a skót válogatottban is futballozhat, bár meglátása szerint több gólt kellene szereznie.


A 25 éves játékos az elmúlt hetekben főként a 6-os pozíciójában szerepelt Ralf Rangnick 4-3-3-as formációjának és kifejezetten ügyesnek bizonyult labdaszerzések tekintetében, valamint abban is, hogy támogassa az előtte lévő támadókat.

 

Scott elmondása szerint úgy érzi, hogy a változások természetesek mindenki számára és képesek alkalmazkodni az új rendszerhez függetlenül attól, hogy Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt főként a 4-2-3-1-es formációban játszott a csapat.

 

"Az igazság az, hogy ésszel egyszerűen" - mondta McTominay arra a kérdésre, hogy ő és csapattársai hogyan alkalmazkodtak az új szerepkörökhöz. "Nem olyan dologról van szó, amit bármelyikünk ne csinált volna korábban."

 

"Ralf nem azt kéri tőlünk, hogy teljesen más pozícióban játszunk, vagy olyan dolgokat tegyünk amelyeket nem szoktunk a futballpályán. Amiket elvár tőlünk a menedzser azok a futball alapelvei."

 

 

Scott  gyakran a védelem jobb oldalán szerepelt a skót válogatottban, például a 2020-as Európa-bajnokságon is az angolok elleni találkozón. De vajon milyen érzés a United középpályásáról Steve Clark irányításával védővé válni?

 

"Igazából hasonló a feladat. Amikor a Unitedben a védelem előtt játszom, akkor is én vagyok a belső két védő társa, aki besegít a labdaszerzésben. Majdnem olyan, mintha egy 3 fős védelem jobb szélén játszanál. Sok a hasonlóság annak tekintetében is, hogy hol próbálod megszerezni a labdát és támogathatod a társakat az ellenfél kapuja előtt is. Gólokat és gólpasszokat jegyezhetsz."

 

"Minden nap élvezem a futballt. Az életem szerves részévé vált már gyerekkorom óta. A különféle formációk, taktikák arról is szólnak, hogy élvezzük a játékot és mosolyogjunk."

 

McTominay nagyon örült a Burnley elleni találatának és élvezte az előbbre tolt szerepkört, illetve az Aston Villa elleni gólját is a szép emlékek közt tartja számon. A skót játékos azonban rámutatott arra is, hogy eddigi legjobb szezonja a 2020/21-es idény volt, amit most szeretne felülmúlni. A hátravontabb szerepkör miatt kevesebb lehetősége van megérkezni az ellenfelek tizenhatosához, ám abban bízik, hogy a szabadrúgások és szögletek során képes lesz nagyobb veszélyt jelenteni.

 

"Határozottan úgy gondolom, hogy több gólt kellene szereznem. Olyan játékosnak kell lennem, aki beadásokból, szögletekből gólt tud szerezni akár fejjel is. Ez olyan dolog, amin sokat próbálok dolgozni."

 

"Tavaly 7 gólom volt és egyértelműen az a célom, hogy idén több legyen és ha lesz lehetőségem előre nyomulni, akkor megpróbálok élni ezekkel. Lehet, hogy egyes formációk kevésbé teszik lehetővé azt, hogy előre törjek, de az is fontos számomra, hogy segítsem a társaimat az előre játékban, ahogy például a Middlesbrough ellen is tettem. Ahogy már mondtam is, csapatként akarunk jobbak lenni."

 

Scottnak eddig összesen 17 találata van, 16 a Unitedben és 1 a válogatottban, de még nem sikerült igazán olyan gólt szereznie, amilyet szeretne. 

 

"Jó lett volna, ha a Burnley ellen bement volna a labda a felső sarokba, de a kapus védeni tudott. Hihetetlen mentés volt tőle. Tudod, olyan gólt szeretnék szerezni, ami olyan mint egy rakéta a tizenhatoson kívülről. Igaz a legtöbb gólom ezen kívülről született, de azok inkább helyezett lövések voltak...de még soha nem lőttem olyan gólt, amelynél a labda rakétaként megy a felső sarokba. Szeretnék egy ilyet szerezni, ez az egyik célom."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!