Ten Hag elárulta mit vár játékosaitól
Erik ten Hag a mai napon átveszi a Manchester United irányítását és egyből elárulta, hogy milyen tulajdonságokat vár el játékosaitól.
A Vörös Ördögök kiábrándító szezonja a tegnapi, Crystal Palace elleni 1-0-s vereséggel ért véget, ami azt jelenti, hogy a 6. helyen végeztek a tabellán, így a következő idényben az Európa-ligában fognak indulni.
Erik, akinek Mitchell van der Gaag és Steve McLaren edzők fognak segíteni az Old Traffordon számos fejlesztést céloz meg a szezonkezdetre és világossá tette, hogy mit szeretne látni a csapattól a jövőben.
"Nagy elvárásaim vannak magammal szemben és ezt megkövetelem a csapatomtól is" - mondta Erik exkluzív interjújában. "Együtt kell működnünk és minden nap a legjobbat nyújtanunk. Én azt mondanám, hogy számomra a jó, soha nem elég jó. A jónál is jobbnak kell lennünk."
A holland tréner filozófiáját sokan vizsgálták, mióta hivatalosan is bejelentették, hogy ő váltja majd Ralf Rangnickot a United kispadján. Az 52 éves szakember támadóhajlama remekül megfigyelhető volt az Ajaxban eltöltött ideje alatt, mely évek során számos trófeát is nyert a csapata, illetve 2019-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig meneteltek.

Ten Hag az amszterdami csapatot harcigépnek nevezte és azt szeretné, ha ez az etika a Unitednél is visszaköszönne.
"Bárhol is jártam pályafutásom során, mindig magas elvárásokat támasztottam a játékosaimmal szemben" - tette hozzá. "Elvárom tőlük, hogy harcoljanak és mindig 100%-ot nyújtsanak. Egységesnek kell lenniük, csapatot kell alkotniuk és meg kell küldeniük minden ellenféllel."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |